Lengyel-magyar ösvényt hoznak létre Kis-Lengyelországban

Forrás: turizmus.com

 2024. június 06. 12:19

A Lengyel Idegenforgalmi Szervezet, Dr. Gerencsér Tibor krakkói magyar konzul és a lengyel PTTK (Lengyel Idegenforgalmi és Természetjáró Társaság) közös projektet indítanak útnak, melynek célja egy lengyel-magyar ösvény létrehozása Kis-Lengyelországban.

Az útvonal végigjárásával megkezdődött a tervezés és megvalósítás idegenvezetők, történészek és turisztikai szakemberek segítségével.

Magyarországot és Lengyelországot évszázados történelmi kapcsolatrendszer köti össze. Ez a kötelék az Árpádok és a Piastok dinasztikus kapcsolatain, közös királyainkon, szentjeinken, és hasonló történelmi tapasztalatainkon alapul - derül ki a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

A két állam között egykor virágzó kereskedelem hagyományát őrzi több dél-lengyelországi település közterének neve (pl. Magyar utca / Ulica Węgierska, Magyar út /Trakt węgierski – Trakt Madziarski), valamint a dél-lengyelországi városok fő terein kivétel nélkül megtalálható régi borospincék.

A kereskedők mellett írók, költők, tudósok és zarándokok is nagy számban látogatták egymás országát.

A Halas-tó, vagyis a Morskie oko

Fotó: Lengyel Idegenforgalmi Közösség

A két ország határvidékén több jeles vagy kevésbé ismert magyar személy is élt. Egyesek nevét megőrizte a történelem, míg mások emlékét csak az egyik vagy a másik nemzet tagjai, esetleg egy-egy kisebb tájegység lakói ismerik.

A „Lengyel−Magyar Ösvény" célja, hogy az Árvától kezdődő, Podhalén keresztül egészen a Szepességig nyúló mikrorégió magyar emlékeit a XXI. századi turizmus adta lehetőségek felhasználásával bemutassa a lengyel és a magyar közönségnek.

Az ösvény célja, hogy az ide látogató turisták az útvonal végig járása által megismerkedhessenek a térség gazdag történelmi, kulturális, néprajzi és természeti adottságaival.

Nedec vára, amely évszázadokon át magyar nemesek tulajdonában volt

Fotó: Lengyel Idegenforgalmi Közösség

 

Fontos célkitűzés, hogy a Zakopanéba és Krakkóba irányuló magyar turizmust decentralizálja. Az útvonal városi, kistelepülési és természeti értékeket egyaránt tartalmaz, ezért alkalmas turisták szélesebb rétegének megcélzására.

A „Lengyel−Magyar Ösvény" útvonalát úgy állították össze, hogy a személyautóval vagy autóbusszal érkezők egy hosszú hétvége alkalmával bejárhassák az útvonal nagy részét.

Az Ösvény részét képezik többek között Nedec vára, a Halas-tó, Szczawnica, Podvilk vagy Kisárva és olyan személyiségeket ismerhetünk meg általa, mint Szalay József, Divéky Adorján, Wacław Felczak vagy Jugenfeld Károly.