MUISZ-közgyűlés: aktualitások, díjátadó és networking

Szerző: Németh Andrea - Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2020. január 28. 19:49

Székesfehérvár adott otthont a Magyar Utazási Irodák Szövetsége közgyűlésének január 28-án. A telt házas eseményen átadták a MUISZ díjait is.

Molnár Judit elnök rövid köszöntője után Lehrner Zsolt alpolgármester néhány beszédes számmal illusztrálta városa turisztikai teljesítményét. A tavaly 10 éves TDM-szervezettel való kiváló közös munkának köszönhetően 2009 óta 132%-kal nőtt a vendégéjszakák és 174%-kal a vendégek száma, a vendégelégedettségi mutató 4,7 pontos volt, a szobakapacitás-kihasználtság 64%.

Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere

Fotó: turizmus.com

Egy hajóban

A Magyar Turisztikai Ügynökség nevében Könnyid László vezérigazgató-helyettes üdvözölte a 90. közgyűlés résztvevőit. Mint mondta, az ügynökség számos témában dolgozik együtt a MUISZ-szal folyamatosan, 2019-ben is mozgalmas év áll a két szervezet mögött, egyeztetések adózási és szabályozási kérdésekben is történtek.

2019-ben több fontos mérföldkövön is túl van az MTÜ. Elindult a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, így a 21. századi megoldásnak köszönhetően  idén már naprakész adatokat lehet látni a szálláshely szektor valamennyi szálláshelyére vonatkozóan.

A lépés a digitalizáció és a fehérítés mellett többek között a célzott marketing döntések lehetőségét is megteremti, ami elengedhetetlen elem ahhoz, hogy megvalósuljon 2030-ra az 50 milliós vendégéjszakaszám, mint stratégiai cél. Cél az is, hogy minél több turista megismerje Magyarország értékeit, történetét, ebben kulcsszerepe van a beutaztató utazási irodáknak.

Könnyid László a statisztikákról szólva elmondta: a napokban jelennek meg a KSH legfrissebb, decemberi számai a tavalyi évről, melyek a várakozások szerint ismét élénk forgalmat mutatnak majd. A növekedés dinamikája évről évre meghaladja az európai és a világátlagot. Az elmúlt időszak számait elemezve elmondható – amit várhatóan a december hónap forgalma tovább erősít –, hogy soha ennyi turista ennyi vendégéjszakát nem töltött el hazánkban.

A turisztikai infrastruktúra fejlődése is folyamatos: jelenleg is csaknem 1000 turisztikai fejlesztés zajlik országszerte, illetve sok korábban elindult hazai és részben uniós forrásból megvalósuló fejlesztés 2020-2021-ben kerül átadásra.

A turizmus bővülését támasztja alá a jelentős SZÉP-kártya-felhasználás is, 2019 első 11 hónapjában 28 milliárd forintos volt a költés, ami 48%-os növekedést jelent 2018 azonos időszakához képest, a juttatás pedig továbbra is népszerű mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében.

A beutazó turizmus fejlődésében áttételesen kiemelt szerep jut a kiutaztató irodáknak is, többek között abban, hogy számos új közvetlen repülőjárat indulhatott el 2019-ben, a kiutaztató irodák által generált forgalom hozzájárul a járatok gazdaságossághoz. Ez a bővülés várhatóan 2020-ban is folytatódik például Olaszország, Németország irányába.

Az MTÜ jövőbeni marketingtevékenységében nagy szerepet kap a digitalizáció, az üzenetek célközönséghez való eljuttatásában, többek között a B2B szereplők irányába, amelyhez az MTÜ kiemelt partner rendszerében is számítanak a MUISZ együttműködésére és a szervezet tagjaira.

Végezetül a vezérigazgató-helyettes kiemelte: a magyar utaztatási piac stabil lábakon áll, amelyre jó példa a magyar Neckermann is. A magyar cég Békefi Veronika vezetésével és szakértelmével tovább tudott működni az anyavállalat csődje után. Ehhez külön gratulált a szakembernek.

 

Elnöki beszámoló: sikerek és feladatok

Molnár Judit elnök beszámolt a szövetség legfontosabb tavalyi tevékenységeiről. Elmondta, hogy a magyarországi utazási irodák száma a 2015-ös 1271-ről 2020-ra 989-re csökkent. A MUISZ-tagirodák árbevétele 2018-ban 244 milliárd forint volt, míg 2014-ben még csak 168 milliárd.

Molnár Judit MUISZ-elnök

Fotó: turizmus.com

A 20%-os, charteres utazásszervezői körben az utóbbi öt év során nem volt túl sok változás, változatlanul 20-22 iroda charterezik Magyarországon. Az irodák vagyoni biztosítékának kumulált összege 2015-ben 12 milliárd forint volt, tavaly viszont már több mint 14 milliárd forintra nőtt.

A 12-os vagyoni biztosítékot igazoló szervezők száma ugyanakkor jelentősen csökkent, míg 2015-ben 478 ilyen irodát tartottak nyilván, 2020-ban 411-re fogyott a számuk.

A legjelentősebb csökkenés a 3%-os kaucióval rendelkező belföldi utazásszervezők körében történt, az öt évvel ezelőtti 434-ről 336-re csökkent a számuk.

Ezek után azokat a témákat ismertette az elnök, ahol sikert ért el a szövetség. Ilyen volt a beutaztatók számára előírt kötelező árrés áfa alkalmazásának jövő januárig történő elhalasztása. Sikeres egyeztetés folyt a Pénzügyminisztériummal a vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban, az egyeztetések tovább folytatódnak. Szintén nagy sikert aratott a teljes ár bevezetése is, az összes jelentős tour operator a kezdeményezés mellé állt – jelentette ki Molnár Judit.

Számos megoldásra váró témát sorolt fel ezek után az elnök. Ezek közé tartozik a határozottabb fellépés jogosulatlan szervezők ellen. A MUISZ azt is szeretné elérni, hogy a beutaztatásban legyen újra kötelező a nyilvántartásba vétel és a tevékenységért felelős személy alkalmazása, kérik továbbá, hogy a helyi iparűzési adó szabályozását szinkronizálják a többi adótörvénnyel.

Továbbra is fontos lenne a kötelező felelősségbiztosítás bevezetése. Budapest turisztikai problémái is napirenden vannak még, ide tartozik a jogosulatlan idegenvezetés, a turistabuszok közlekedése, az irreális átváltási árfolyamok a reptéren, a Várnegyed buszos megközelítése.

Továbbra is gond, hogy a Parlament látogatóközpontja csak 30 nappal az áremelés előtt értesíti a partnereket, amikor az árak már régen ki vannak ajánlva. Egyeztetések folynak a Bethlen Gábor Közalapítvánnyal a Határtalan Programról és a Tempus Közalapítvánnyal a külföldi iskolai nyelvtanulásról.

Továbbra is gond, hogy a Parlament látogatóközpontja csak 30 nappal az áremelés előtt értesíti a partnereket

Fotó: Pixabay

A szakmai szövetség több megbeszélést folytatott a magyar vízum kiadásával kapcsolatos problémák megoldása érdekében a Külügyminisztérium és a Bevándorlási Hivatal illetékeseivel.

A MUISZ tavaly tavasszal a törökországi Belekben rendezte meg a közgyűlését. A szövetség 45. születésnapját is tavaly ünnepelte gálavacsorával, ezenfelül volt négy MUISZ-vacsora és három MUISZ-reggeli vendég előadókkal. Kollektív stand az Utazáson kiállításon, részvétel a dubaji ATM vásáron és a Busexpón, különböző kulturális programok, kül- és belföldi tanulmányutak (Szlovákia, Esztergom, várak és kastélyok, Irán és Sanghaj), ez mind-mind a szövetség tavalyi tevékenységei között szerepelt.

Fontos tevékenység volt a marketing és a kommunikáció is, ennek része volt több mint 2500 tagoknak küldött e-mail, több mint 300 körlevél, valamint 70 sajtómegjelenés.

Molnár Judit a tervekről is beszámolt. Edukációs kampányt indítanak a nagyközönség felé a teljes ár kérdéséről. Február 13-án adókonzultációt tartanak Antalóczy Györgyné vezetésével. A következő MUISZ-vacsorát a Millennium Házában rendezik február 19-én, márciusban pedig a Hotel Aquincumban Németország vendégségével. Idén is lesz kollektív MUISZ-stand az Utazás kiállításon. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az utazási irodák körében fogyasztóvédelmi ellenőrzések várhatók tavasszal, a részletekről a MUISZ hamarosan tájékoztatja tagjait.

Molnár Judit bejelentette: a következő MUISZ-közgyűlés helyszíne májusban Egyiptom lesz, az úti cél Hurghada és Luxor.

10 kastély, milliónyi történet

2019-ben két várak, kastélyok tematikájú tanulmányutat szervezett a MUISZ. Most Balázs-Bécsi Krisztina, a NÖF attrakciófejlesztési osztályvezetője mutatta a célegyenesben járó kastélyfejlesztések közül a legérdekesebbeket.

Az ozorai vár öt vendégszobát is kínál

Fotó: NÖF

A bajnai kastélynál elmondta például, hogy a kastély ura annyira szeretett lovagolni, hogy sokszor a kastélyban is lovon közlekedett. Dégen bemutatnak majd néhány érdekes orvostörténeti hóbortot is. Füzérradvány a 30-as évek kastélyszállója, az eklektikus épület szintén nagyon izgalmas, filmforgatásoknak is helyszíne volt.

Nádasladányban legendák kelnek életre, a főúri mindennapokat, társasági életet mutatja majd be, és csónakázni is lehet majd a kastélytavon.

Európában is egyedülálló műemlékegyüttes Majk, mely szintén megújul. A kamalduli szerzetesek nevéhez kötődik, akik némasági ás elzárási fogadalmat tettek.

Szintén érdekes a sümegi püspöki palota, amely az egyik legfiatalosabb, leglendületesebb fejlesztés, párhuzamba állítja a barokk világot a maival, érthetővé teszi a barokk szemléletet. Tatán diplomáciatörténeti és a főúri életet bemutató kiállítás nyílik, itt érdekes történet, hogy földszinti grófi és az emeleti grófnéi lakosztály között találtak egy titkos felhúzható lépcsőt.

Már látogatható Edelény, mely az egyik legnagyobb barokk kastélyunk, illetve Ozora, ahol az 5 vendégszobában ott is lehet aludni.

Összességében 10 olyan fejlesztés is van, amelyeket 2021-re már bátran csomagba foglalhatnak és kiajánlhatnak az utazási irodák.

Az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély az egyik legnagyobb barokk kastélyunk

Fotó: NÖF

A templom nyitva 0-24 között

A pesti Duna-parton az Erzsébet híd lábánál álló Nagyboldogasszony Főplébánia-templom homlokzatán olvasható a meghökkentő felirat, amely sokakat bevonz a templomba – derült ki Aranyossy Mihály turisztikai munkatárs előadásából.

Mint megtudtuk, a rossz állapotú épület felújítása 2010-ben kezdődött, a restaurálás során XV. századi falfestmények és más különleges régiségek is napvilágra kerültek. A Trónoló Madonnát ábrázoló freskó például úgy vészelte a vérzivataros időket, hogy 700 évig volt rejtve két festékréteg takarásában. 2016-ra teljesen megújult belülről a templom, feltárták az altemplomot is.

A hívek fogyása miatt úgy döntöttek, hogy az intézmény legyen nyitott a hívek mellett a kultúra és a turisták előtt. 2018 eleje óta éppen ezért éjjel-nappal nyitva a templom.

2019 januárjában fejeződött be az újabb rekonstrukció, amikor az egyedülálló mennyezeti falfestményt felvonultató Mátyás-oratóriumot adták át: 1445-ben itt választották meg Mátyás királyt. A turisztikai célú látogatás esetén belépőt kell vásárolni, van garantált tárlatvezetés is szerdán 14 órakor.

Újdonság lesz az idén, hogy kilátópont nyílik a déli toronyban, ahová csigalépcsőn vagy üvegliften lehet feljutni. Fent homlokzati sétányon lehet átmenni a másik toronyba. Lesz vetítés a homlokzati falon. Az év 365 napján fog működni a torony, és egy jeggyel minden látnivaló látogatható lesz.

Idén kilátó nyílik a Belvárosi Plébániatemplom tornyában

Fotó: belvarositemplom.hu

21. századi szervezetfejlesztés

Szappanos András készségfejlesztő tréner és szervezetfejlesztési tanácsadó arról tartott előadást, mennyire fontosak az innovációk a versenyképesség megőrzésében, hogyan lehet megszólítani a fiatal generációkat, mitől lesz több a szolgáltatásunk, hogyan lehet talpon maradni a mai gyorsan változó világban.

 

Kinek hisz az utas?

Bloggerek, vloggerek, influencerek a turizmusban címmel Gyémánt Balázs idegenvezető beszélt erről az ellentmondásos műfajról. Felvetéseivel azt boncolgatta, miért fontosak a véleményvezérek és hogyan állíthatók az utazási iroda céljainak a szolgálatába.

Brand az, amit a fogyasztók mondanak egymásnak. Az emberek jobban hisznek egymásnak, mint annak, hogy a márka mit állít magáról. Az utazási irodáknak is így kell közvetíteniük az üzeneteket.

Ilyenek lehetnek az alábbiak: híres emberek nagy eléréssel; véleményvezérek, akik publikálnak és megmondják a tutit; celebek, akikre sokan odafigyelnek; kreátorok, tartalomkészítők, akik minőségi tartalmakat gyártanak (cikk, videó, fotó divatban vagy lifestyle-ban is). Kilóg a sorból a szakértő és az idegenvezető. Ők is influencerek, kisebb körhöz jutnak el talán, ám hiteles információt nyújtanak.

Bloggerek és vloggerek akár krízismenedzsment idején is nagy haszonnal alkalmazhatók.

 

Marketingkampányok

Prónay Bence, a marketing és kommunikációs bizottság vezetője összefoglalta a bizottság tevékenységének főbb pontjait.

Létrehozták az Utazási irodával utazók oldalát a Facebookon, amely B2C oldalként működik, hiteles tartalmat kínál fogyasztható formában, marketingügynökség bevonásával készül. Olyan témákra hívják fel az utazók figyelmét, amelyekből leszűrhető, miért érdemes utazási irodával utazni. Például kötött-e az utas biztosítást, milyen hibát követhet el.

Online PR-kampány zajlott a Nők Lapja Cafén.

Meghirdették az Év Utazási Tanácsadója díjat, amellyel azokat díjazták, akik a pultban ülnek, és az utassal foglalkoznak. A verseny során sok megjelenés történt a nagysajtóban és a szaksajtóban, a cél az volt, hogy felhívják az utazási irodai munkatársak áldozatos munkájára. Lehetett kommenteket is közzé tenni, sok pozitív megnyilvánulás érkezett.

A számok önmagukért beszélnek: 5400 érvényes szavazatot adtak le, közel 500 szöveges értékelést fogalmaztak meg, 970 organikus megosztást ért el a kampány, ami 468 300 elérést jelentett.

 

Díjátadó

A közgyűlésen átadták a díjakat az év szolgáltatói számára. A díjazottak a következők:

Az Év Rendezvényhelyszíne: Four Points by Sheraton Kecskemét
Az Év Személyszállító Vállalkozása: Gál-Busz Transzport
Az Év Légitársasága: Turkish Airlines
Az Év Szállodája: Mercure Budapest Korona

Az Év Utazási Tanácsadója:

  1. Munkácsi Mihály, IBUSZ Eger
  2. Éles Orsolya, Orex Travel
  3. Kováts Annamária, IBUSZ Baja