Indiában és Brazíliában terjeszkedik a Star Alliance

Szerző: Horváth Ágnes

 2013. december 16. 16:14

Továbbra is flexibilisnek kell maradnunk és a prémium termékekre, valamint utasokra fókuszálnunk – szummázta a Star Alliance kétnapos bécsi vezérigazgatói találkozóját Calin Rovinescu, az Air Canada vezetője, egyben a légi szövetség vezérigazgatója.

A december 12-13-án szervezett megbeszélésen szóba került többek közt a szövetség által eddig még nem elérhető térségek bevonása a hálózatba. Így szóba került Brazília, ahol korábban a TAM képviselte a Star Alliance-t, ám a LAN légitársasággal való fúzióját követően a oneworld kötelékében repül tovább. Ezért a több dél-amerikai fuvarozót tömörítő Avianca tagságát kiterjesztik az Avianca Brazilra is. A másik fehér folton, Indiában pedig az Air India újrakezdheti integrációs folyamatát, amelyet 2011-ben, a légitársaság átszervezése miatt függesztettek fel, de egyelőre még Oroszországban nem találtak megfelelő partnert a szövetségbe.

A Star Alliance Gold státuszú törzsutasprogram bevezetése hatalmas sikert aratott az utazók körében, az ennek elérésére kiírt játékra világszerte negyedmillióan neveztek be. A találkozón megvitatták továbbá a fuvarozókat globálisan és regionálisan érintő problémákat, mint például az európai Nyitott Égbolt egyezség kiterjesztésének szükségességét vagy éppen bizonyos adók és terhek – például a széndioxid-kvóta - versenytorzító hatását

Az 1997-ben alapított Star Alliance jelenleg 27 légitársaságot tömörít, akik naponta 22 ezer járattal a világ 195 országának több mint 1300 úti céljára repülnek. A vezérigazgatók legközelebb Londonban, a Star Alliance Heathrow-i lounge-ának avatásán találkoznak júniusban.