Pannonhalma színes programokkal és nyitott kapukkal készül az ünnepre

Forrás: turizmus.com

 2023. augusztus 15. 11:35

Augusztus 20. ebben az évben is kiemelt ünnep a Pannonhalmi Főapátságban, amelyre színes programokkal és nyitott kapukkal készülnek.

Hazánk és a tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monostor története 996 óta egybefonódik. Az első apát hozta el a Szent Koronát a pápától, amellyel első királyunkat megkoronázták. Szent István élete előtte és utána is számos szállal kötődött a monostorhoz, éppen ezért augusztus 20-a minden évben kiemelt ünnep a Pannonhalmi Főapátságban, amelyre sokszínű programokkal és nyitott kapukkal készülnek.

Bár a köztudatba Szent István vonult be a pannonhalmi monostor alapítójaként, valójában apja, Géza fejedelem volt az, aki az első szerzeteseket a Szent Hegyre telepítette. Halála után azonban fiára, Istvánra maradt a feladat, hogy valóban keresztény államot építsen. A pogány Koppány vezér is magának követelte a hatalmat, és fellázadt. A döntő ütközetre István a pannonhalmi monostor falai közül indult. Ott imádkozott, kérte Szent Márton közbenjárását, és fogadalmat tett: ha legyőzi a somogyi vezért, a hatalma ellen támadt megye dézsmáját a monostornak adományozza. A Koppányon aratott győzelem után eleget tett fogadalmának, s további kiváltságokat is biztosított az ország első monostorának, amelynek alapítása időben ily módon még a püspökségek létrejöttét is megelőzte.

Minderről a Pannonhalmi Főapátságban őrzött, Szent István-i adománylevélben olvashatunk. Az oklevél nemcsak a pannonhalmi monostor történetének legbecsesebb forrása, de a keresztény magyarság korai történetének is felbecsülhetetlen kútfője: Szent István egyetlen, eredetinek látszó formában fennmaradt oklevele egyben a legkorábbi magyarországi latin nyelvű diploma. A kiváltságlevél eredeti példányát páncélszekrényben őrzik, de nemes másolatát megtekinthetik az érdeklődők a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban.

A Kálmán király uralkodása idején íródott Szent Imre-legenda arról tudósít, hogy István király fiával együtt gyakran megfordult a Pannónia fölötti Szent Márton-hegyen azért, hogy imádkozzék, Árpád-házi utódai pedig követték példáját. A fiú taníttatását is bencés szerzetesekre bízta. Nekik tulajdonítják az Imre herceghez írott Intelmek lejegyzését is. Ebben a király az állam kormányzásához ad tanácsokat és útmutatást fiának.

A Szent Márton-bazilikában az ünnepi szentmise után bemutatják Szent István csontereklyéjét

Fotó: Pannonhalmi Főapátság

Szent István király ünnepén egy elismert színművész tolmácsolásában és egy improvizatív zenész kíséretével minden évben felhangzik az évezredes szöveg a Pannonhalmi Főapátság falai között. 2023-ban igazán különleges Intelmek-előadásra készül a szerzetesközösség augusztus 20-án. István király szavait ezúttal egy hölgy, a Jászai Mari-díjas érdemes művész Für Anikó tárja a közönség elé. A zenei kíséretet pedig a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas dzsesszzenész, Borbély Mihály adja.

Az ünnep másik kiemelt eseménye a hagyományos Szent István-napi orgonahangverseny. A Szent Márton-bazilikában Friedler Magdolna orgonaművész különleges zenei válogatással várja az orgonazene rajongóit, Tükröződések címmel. A zeneirodalom nagy klasszikusai mellett magyar szerzők művei és a Himnusz ihlette improvizáció teszi még emelkedettebbé az ünnepi hangversenyt.

Augusztus 20-án a Pannonhalmi Főapátság épületegyüttese – a Szent Márton-bazilika és a kerengő, a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár és a Főmonostori Kiállítótér – 9.00–18.00 óra között a meghirdetett illatmúzeumi és a Boldogasszony-kápolnában tartott vezetések kivételével díjmentesen látogatható.

Az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődik a Szent Márton-bazilikában, amely után bemutatják Szent István monostorban őrzött csontereklyéjét. Az ereklye Pannonhalmára kerülésének történetét a nap folyamán még további két alkalommal – a 13 órakor kezdődő napközi és a 18 órai esti imádságot követően – ismerhetik meg a vendégek.

A programok közül nem hiányozhat a hagyományos Szent István-napi új kenyér áldása sem. Ezt 11:30-kor tartják szintén a bazilikában. 10 és 17 óra között, minden egész órában kisfilmmel és makettépítéssel várják a kicsiket és nagyokat. 11 és 17 óra között pedig, szintén óránként indulnak a borászati szakvezetések a Főapátság pincészetében.

A részletes program elérhető a Főapátság honlapján.