Új koncepció szerint lövik fel az augusztus 20-i tűzijátékot

Forrás: turizmus.com

 2015. július 13. 22:12

Az idei augusztus 20-i tűzijáték a tavalyinál több mint 20 millió forinttal olcsóbb lesz. Újdonság, hogy a Dunáról nem uszályokról lövik föl a rakétákat, hanem katonai pontonokról, és két új kilövési helyszínt is beiktatnak.

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) közleménye szerint a logisztikai-biztonsági feladatok és a pirotechnikai látvány együttes költségvetése bruttó 128 millió forint, a tavalyinál több mint 20 millió forinttal olcsóbb lesz; a négy ajánlat közül összességében a legelőnyösebbet a Leskovics Pirotechnika Kft. nyújtotta be. Ez a cég felelt a tavalyi ünnepi tűzijáték végrehajtásáért is.

A korábbi évekhez képest jelentősen kedvezőbb költségvetésű műsort idén több helyszínről és új koncepció szerint valósítják meg. A hagyományosnak mondható kilövési helyszínek – a Lánchíd és a Duna – idén kiegészülnek a Szabadság híddal és a Gellért-heggyel.

A HM NRH közleményében azt írta: a tűzijáték kilövési helyszíneit elsősorban a fővárosi építkezések miatt kellett módosítani. A telepítési helyszínek alapján a látványközpont a pesti Duna-parton, a Lánchíd és a Szabadság híd között helyezkedik el, erről a részről nyílik majd a legtökéletesebb látvány.

Szintén újdonság, hogy a Dunán ezúttal nem uszályokról, hanem – a Magyar Honvédség (MH) erőforrásainak biztosításával – katonai pontonokról lövik fel a tűzijátékot.

Az előző évek hagyományait követve a zenei aláfestés összeállításáról idén is a Petőfi Rádió szakemberei gondoskodnak.

A tavalyi, az HM NRH által szervezett első tűzijáték bruttó 150 millió forintba került az államnak.