Egyre népszerűbb Svédországban is az Airbnb
Forrás: turizmus.com
2016. augusztus 07. 12:42
Svédországban sok minden bocsánatos bűnnek számít, de az adócsalás nem. Ezért a fekete szobakiadás nem divat, vagy legalábbis nem akkora mértékben létezik, mint más országokban. Ugyanakkor a lakásukat féltő és a design iránt elkötelezett svédek közül sokan nem is tudják elképzelni, hogy idegen betegye az otthonukba a lábát, hiszen azt is meggondolják, hogy kit hívjanak el vendégségbe, és a legjobb barátjuknak sem engedik meg, hogy utcai cipőben belépjenek a lakószobába.
Vagy ha mégis kiadják a lakást - főleg persze a fiatalok - sokkal nagyobb elővigyázatossággal járnak el. Az értékes holmikat elviszik valamilyen raktárba, leltárt készítenek, a lakást lefényképezik és még körültekintőbb biztosítási konstrukciót kötnek. A skype elengedhetetlen a jövendő bérlővel való megismerkedéshez, akkor is, ha csak pár napról van szó.
![]() |
Eddig csak a belvárosban volt jellemző az Airbnb, de ma már a külső kerületekben és vidéken is van rá igény, főleg a nagyobb rendezvények és fesztiválok idején, amikor kevésnek bizonyulnak a szálláshelyek.
Airbnb esetében mindig engedélyt kell kérni a lakás tulajdonosától – itt sokan inkább bérelik az otthonukat, minthogy megvegyék – de ha saját tulajdonról van szó, akkor is a társasházi közös képviselőtől kell írásos engedélyt kérni ahhoz, hogy idegenek járkáljanak a házban.
Ha valaki ki akarja adni a lakását, az ebből fakadó jövedelme után természetesen adózni kell, amelyet részletes szabályoznak.