4D kiállítás nyílt Tállyán, ahol kiléphetünk térből és időből

Forrás: turizmus.com

 2023. június 27. 13:10

Tokaj–Hegyalja Magyarország egyik legegyedibb arculattal rendelkező borvidéke, amelyen belül Tállya egy új, különleges turisztikai vonzerővel gazdagodott. A Kapy–Maillot-kastélyban megnyílt a „Tállya 4D – Tállya Térben és Időben” című kiállítás.

A 2014-ben felújított műemlék kastély első emeletén olyan kiállítás jött létre, amely nemcsak a térségben, hanem az országban is egyedülálló tartalommal bír. Az emberi élethez szorosan hozzátartozik a tér és az idő.

A jelent éljük, a múltra emlékezünk, és a jövőt tervezzük. Az idő eme illékonyságát és megfoghatatlanságát kívánja megragadni a kiállítás.

A kastély három termét érintő tárlat installációi kialakításukkal, elrendezésükkel az idő folyamatos változását jelenítik meg úgy, hogy a látogató „elveszik” a térben és az időben.

A tállyai Kapy–Maillot-kastély

Fotó: Tállya Község Önkormányzata / Magyar Kastélyprogram Kft.

Az első tér könnyed paraváninstallációja a kiállítás tartalmi és fizikai bevezetését szolgálja, felvázolva az idő fogalmát, és bemutatva az időmérés legősibb módszerét.

A második terem változatos fényhatásokkal készült elemei az időben való „elveszés” élményét teremtik meg, miközben végigvezetnek az idő mérésének történetén.

A tartalmat kísérő grafika és az installációk légies elemei között haladva a látogató megismerheti többek között az ókor óta használt nap- és vízóra működési elvét, vagy az olyan különleges időmérőket, mint a virágóra. Az idő mérését forradalmasító kerekes óra szerkezete és működési elve látványos animáción ismerhető meg.

Az időmérés történetét bemutató installáció

Fotó: Tállya Község Önkormányzata / Magyar Kastélyprogram Kft.

A kiállítás egyik különlegessége a végtelenített tükörszoba, ahol a látogatónak az az érzése lehet, hogy ki tud lépni a térből és az időből.

A harmadik terem koncentrikus, kifelé emelkedő ívei egy óra számlapját megidézve ismertetik meg a látogatót az idő érzékelésének történetével és az idő múlásával, ezzel párhuzamba állítva a kastély és az azt birtokló családok – a Kapy, a herceg Bretzenheim, a herceg Schwarzenberg, a báró Beust és a báró Maillot famíliák – több évszázadot átfogó történetét.