Az NFM 15 millió forintot ad a Kerékpárral 7 határon át programsorozatra

Forrás: MTI

 2016. június 14. 15:08

A közlekedésért is felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 15 millió forinttal járul hozzá a júniustól októberig tartó, Kerékpárral 7 határon át elnevezésű programsorozathoz, a keretösszeg a háromszorosa a korábbinak - közölte a minisztérium.

A 40, határ menti kerékpártúra támogatása a kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal, azok magyarlakta területeivel fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálja - írták.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a tájékoztatás szerint elmondta: az összeg megemelésének köszönhetően a tavalyi kilencnél jelentősen több rendezvény támogatása vált lehetővé.

A közlemény szerint a 2015-ben indult hiánypótló kezdeményezéssel egy-egy esemény 100-450 ezer forintnyi hozzájárulást kap az előkészítés és lebonyolítás költségeihez. Az érdeklődés meghaladta a várakozásokat, mivel 102, a kiírásban foglaltaknak megfelelő pályázat érkezett be.
Az egyedi döntés alapján odaítélt támogatásokra civil szervezetek, önkormányzatok és önkormányzati tulajdonú intézmények pályázhattak az országhatáron átlépő kerékpáros túraprogramok kidolgozásával.

A szakmai zsűri figyelembe vette a tervezett kerékpáros túra hosszát, a várható résztvevők számát, a határon túli partneri együttműködést, a program közösségépítő és a biztonságos kerékpáros közlekedésre nevelést elősegítő elemeit. Kedvező elbírálás alá estek a fogyatékkal élők számára vagy iskolás gyermekek bevonásával szervezett rendezvények. Előnyt jelentett, ha a pályázó önerővel rendelkezett vagy elnyerte a Kerékpárosbarát címek valamelyikét is - áll az NFM közleményében.