Megkezdődött a Belső-Béda holtág megtisztítása a Duna-Dráva Nemzeti Parkban

Forrás: turizmus.com

 2015. április 03. 11:44

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hat horvát természetvédelmi szervezettel együttműködésben megkezdte a „Három folyó = Egy cél" elnevezésű projektjének kivitelezését.

A három folyó: a Duna, a Dráva és a Mura mentén megvalósuló élőhelyi és tájképi helyreállító munkákat megcélzó projekt az első Magyarország határain átnyúló, UNESCO által elismert bioszférerezervátumot: a Mura-Dráva-Duna Határon átnyúló Bioszféra Rezervátumot létrehozó és működtető természetvédelmi szervezetek együttműködéseként jött létre. Magyarország képviseletében a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vesz részt a megvalósításban, feladata a védett természeti területen, Mohács térségében található Belső-Béda holtág élőhelyi és tájképi rehabilitációja és horgászati infrastruktúrájának fejlesztése.

A márciusban megkezdedődött kivitelezés során 480 db korábban engedély nélkül épült,
elöregedett és használhatatlanná vált stég elbontására kerül sor, melyek elcsúfították az értékes természeti környezetet és veszélyt jelentettek a horgászok, kirándulók számára. A holtág megtisztítása után a méltán népszerű horgászvízen 65 db új, fából készült, tájba illő kivitelű horgászstég épül a nyár folyamán. Az 1-2 személyes stégek mellett - melyek közül párat féltetővel látunk el, hogy kényelmesebbé tegyük a horgászatot - néhány nagyobb stéget is felállítunk azok számára akik a családjukkal vagy kisebb társasággal érkeznek kikapcsolódni.

 

Mivel tökéletes horgászélmény nem érhető el zsákmány nélkül, ezért a nemzeti parkhoz méltó környezet biztosítása mellett az Igazgatóság gondoskodott a haltelepítésről is, a
természetvédelmi szempontoknak megfelelően kizárólag őshonos fajok telepítésével. A kiváló minőségű halállomány, a természetes élővilág megőrzése és a terület rekreációs célú hasznosítása szempontjából egyaránt fontos a vízminőség javítása is, melynek érdekében a projekt keretében a túlszaporodott hínárnövényzet részleges eltávolítására és a víz szervesanyag-tartalmának biológiai úton való csökkentésére is sor kerül.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, mint a terület természetvédelmi kezelője és halászati hasznosítója a Belső-Béda holtág megújítására 358 285 euro támogatást nyert a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.
Reményeink szerint a program sikeres megvalósítása egyaránt szolgálja majd az értékes
természeti környezet megőrzését és a horgászni, kikapcsolódni vágyók igényeit.