Bővül a KLM-Air France konzorcium

Szerző: Veér Jenő

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 09. 13:23

Szervezési és sales problémák miatt, valamint a dél amerikai piac bővítése kapcsán a KLM-Air France managementje úgy döntött, hogy szorosabban együttműködik a spanyol többségi tulajdonú Air Európával.

Az ötlet nagyon is kézenfekvőnek tűnt, mivel az Air Európával a konzorcium már hosszabb ideje sikeresen együttműködik a Sky Team keretein belül. A bővítést hálózatfejlesztési, és főleg dél-amerikai piacszerzési szándék indokolta. A KLM-Air France egyesülés jelenleg több mint negyven európai desztinációt üzemeltet. Az igazgatóság véleménye szerint a tervezett bővítés komoly új piacokat nyitna meg a tengerentúlon. Frederic Gagey, az Air France  KLM szövetség elnöke a bővítés kapcsán tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta a dél amerikai piac fontosságát, amit a KLM-elnök Pieter Elberts számokkal is alátámasztott. Mint említette, az elmúlt öt évben a KLM tizenegy desztinációra repült kétmilliós ülés-kapacitással, amit most az Air Európa révén öt év alatt 800 ezerrel tudnak növelni. Ehhez komoly biztosítékot jelent az Air Európa madridi központjában a már meglévő Airbus 330-as és a Boeing 787-es Dreamliners hosszútávú flotta és a HUB-ra/ról Európából „rá és lehordó” menetrendszerű párizsi és amszterdami – sűrített – menetrendszerű járatok kapacitása. Bár az új szervezetnek még hiányoznak bizonyos engedélyei, de a sales tevékenységet már kidolgozták, és feltételezések szerint az októberben induló téli menetrendben már elindulhatnak a járatok.

800 ezerrel nő az üléskapacitás az Air Európának köszönhetően

Fotó: pixabay.com

A KLM-Air France konzorciumank nem ez az egyetlen joint venture szövetsége. A Delta Airlines, a Virgin Atlantic, a China Eastern, valamint a China Southern Airlines is hasonló módon üzemel egy ideje az interkontinentális vonalakon.

Kapcsolódó cikkek