Járattörlés – milyen jogok illetik meg az utasokat?

Forrás: turizmus.com

 2020. szeptember 14. 17:56

Bár az elmúlt hónapokban a megszokottnál jóval kevesebben utaztak repülővel, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez érkező panaszokból még mindig az derül ki, hogy az utasok nincsenek tisztában azzal, milyen jogok illetik meg őket egy légi járat törlése esetén.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége összefoglalót készített a 261/2004/EK rendelet szabályai alapján, amely azokat az eseteket tárgyalja, amikor uniós országból történik személyszállítás bármely légi fuvarozóval, vagy uniós országba közösségi légi fuvarozóval.


Segítségnyújtás

Ilyen esetekben először is ellátást, azaz a várakozási idővel észszerű arányban étkezést és frissítőket kell az utasok rendelkezésére bocsátani, emellett joguk van két díjmentes telefonhívásra, telex- vagy faxüzenet, illetve e-mail küldésére. Ezenkívül szállást is biztosítani kell, ha egy vagy több éjszakát kell a kiindulás helyszínén tartózkodnia az utasnak, valamint ennek megfelelően a szállítást a reptér és a szállás között.
Amennyiben ezeket a szolgáltatásokat mégsem biztosítja a légi fuvarozó, akkor az utasnak mindenképpen számlát, nyugtát kell kérnie a megvásárolt frissítőkről, a transzferről, szállodai elhelyezésről, és kárigényként ezeket a számlákat kell benyújtania a légi fuvarozó részére.
A járat törlése esetén továbbá tájékoztatást kell adni a lehetséges alternatív közlekedési módokról.

A légitársaságnak a várakozási idő hosszától függően ellátást, szállást és transzfert kell biztosítania az utas számára

Fotó: 123rf

Visszatérítéshez vagy átfoglaláshoz való jog

Háromféle lehetőség áll fenn:
- a jegy árának a vételi ár szerinti visszatérítése hét napon belül;
- átfoglalás, összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső célállomáshoz a legkorábbi alkalommal;
- átfoglalás, összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső célállomáshoz egy későbbi időpontban, amikor az utasnak megfelel, az ülőhelyek rendelkezésre állásától függően.


Kártalanítás

A törölt repülőút hosszától függően 250-400-600 EUR összegű kártalanítás
jár az utasoknak.
Nem jár kártalanítás, ha
- a menetrend szerinti indulási időpont előtt legalább két héttel tájékoztatták az utasokat a járat törléséről, vagy
- az indulás menetrend szerinti időpontja előtt legkorábban két héttel és legkésőbb hét nappal tájékoztatták őket a járat törléséről és átfoglalást ajánlottak számukra, lehetővé téve, hogy legfeljebb a menetrend szerinti indulás időpontja előtt két órával korábban induljanak és végső célállomásukat a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest legfeljebb négy órás késéssel érjék el; vagy
- az indulás menetrend szerinti időpontja előtti hét napon belül tájékoztatták őket a járat törléséről, és átfoglalást ajánlottak számukra, lehetővé téve, hogy legfeljebb egy órával a menetrend szerinti indulás időpontja előtt induljanak, és végső célállomásukat a menetrend
szerinti érkezési időponthoz képest legfeljebb két órás késéssel érjék el.

Ezenkívül az üzemeltető légi fuvarozó nem köteles kártérítést fizetni, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden észszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.