Profi hazai szaunamesterek versenyeznek Zalakaroson a hétvégén

Forrás: turizmus.com

 2022. október 20. 17:18

A Sauna Herbal Cup nemzetközi szaunamester verseny magyarországi fordulóját immár negyedik alkalommal rendezi meg az Aufguss.hu, a rangos verseny ezúttal Zalakarosra látogat a hétvégén.

3 nap, 18 profi szaunamester versenyző, 56 szaunaprogram, 4 tagú nemzetközi zsűri, versenyprogramok és számtalan kísérő program a gőzben és a szaunában – a Zalakarosi fürdő szaunavilágában alaposan felbolydul az élet október 21–23. között, hiszen ide érkezik idén a nemzetközi Sauna Herbal Cup szaunamester-verseny hazai fordulója.

A szaunamesterek számára meghirdetett rangos nemzetközi versenysorozatot 2013 óta rendezik meg. A versenynek 2019-ben volt először hivatalos magyar fordulója. Az eseményre szerte az országból neveznek profi szaunamesterek, hiszen a tét nem kicsi: a hazai forduló nyertesei képviselhetik majd hazánkat a sorozat nemzetközi döntőjében, mely idén Prágában lesz november 24–27. között.

A Sauna Herbal Cup a természetes egészségtámogatás versenye, legfontosabb küldetése hogy ráirányítsa a figyelmet a természetes szaunaélményekre.

Peeling prezentáció egy korábbi Sauna Herbal Cup versenyen

Fotó: Aufguss

A mesterek két számmal készülnek: egy nyugtató herbál szaunaprogrammal, melynek során nem csupán természetes illóolajok kombinációját használják, de gyógynövényekkel, füstölőkkel, és számos más természetes anyaggal is gazdagítják a programot.

Második versenyprogramként egy kizárólag természetes anyagokból álló saját bőrápoló programot készítenek, melyet egy elméleti prezentáció után a gőzkabinban a gyakorlatban is bemutatnak. A zsűri mindkét programot értékeli, majd a pontok összesítésével alakul ki a verseny végeredménye.

A független, nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri felel a verseny szakmaiságáért, tisztaságáért, rangjáért. 2022-ben cseh, lengyel, német és dán szakértők pontozzák a hazai mesterek munkáját – és persze a közönség is.Zalakarosra minden szaunarajongót várnak a hétvégén, hiszen minden program közönség előtt zajlik, sőt, a résztvevők szavazatai alapján közönségdíjat is nyerhetnek a mesterek. Akinek pedig megtetszik a természetközeli szaunaélmények kavalkádja, részt vehet a prágai nemzetközi döntőn, amelyre idén különösen érdemes lesz kilátogatni.

2021-ben ugyanis kizárólag Magyarországon rendezték meg a Sauna Herbal Cupot, a nemzetközi járványhelyzet miatt a többi ország fordulóit törölték, így a tavalyi döntő is elmaradt. Így 2022-ben az idei nyertesek mellett a tavalyi győztesek is lehetőséget kapnak a Sauna Herbal Cup döntőjében képviselni az országot, így dupla esélyekkel, erős magyar jelenléttel várhatjuk a prágai döntőt.

Szaunamesterek a zsűrivel egy korábbi versenyen

Fotó: Aufguss

További részletek a Sauna Herbal Cup magyar fordulójáról a Facebook-eseményénél érhető el.