100 éves a Béke

 2013. május 12. 20:55

Eredetileg bérháznak épült, de 1911-t?l 1913-ig átépítették azt az épületet, amely Britannia Hotelként a kor legelegánsabb szállodája volt, cs?postával, központi porszívórendszerrel, telefonokkal, majd 1937-t?l már mélygarázzsal is. Az épület mindvégig szállodaként szolgált. A 100. születésnapon a szálloda vendégül látta partnereinek – utazási irodáknak és corporate vev?knek – az els? embereit, valamint a sajtó képvisel?it.

A május 10-i, születésnapi gálavacsorán Deák Imre, a Danubius vezérigazgatója elmondta többek között, hogy a legnagyobb változás a ház életében az volt, amikor 1986-ban csatlakozott a Radisson lánchoz. Willem Van der Zee, a Radissont is magáénak tudó Residor cég Kelet-Európáért felelős elnökhelyettese is köszöntötte a gálavacsora résztvevőit, s egy emléktáblát adott át Dömötör Miklós szállodaigazgatónak. Dömötör Miklós megköszönte az áldozatos munkát kollégáinak, s üdvözölte a Danubius és a Hungarhotels korábbi és jelenlegi vezetőit, köztük Betegh Sándort és Gyökössy Gyulát, valamint a ház korábbi igazgatóit, Bencze Gábort és Aczél Györgyöt.
A gálavacsora résztvevői hatfogásos ünnepi menüt élvezhettek, valamint fogásonként más-más italt, és zenés-táncos műsorszámokat.
Csárdás Ferenc képriportjával elevenítjük fel az ünnepi estét, amelyen korhű jelmezekbe öltözve köszöntötte a vendégeket a szálloda vezérkara.