Ünnepel a soproni Szieszta, 50 éve tették le a szálloda alapkövét

Forrás: turizmus.com

 2020. július 14. 17:43

A legendás, és minden soproni lakos által csak „600 ágyasként” emlegetett egykori SZOT-KPVDSZ üdülőszállodája, a Hotel Szieszta 2020. július 15-én ünnepli alapkőletételének 50. évfordulóját.

Az építkezés helyszíne az egykori Szabadság, ma Lővér körút a szálloda későbbi parkja 1969-ig nemzetközi díjugrató versenyeknek adott otthont.

Az 1960-as évek végén a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete (KPVDSZ) megállapodott a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatósággal abban, hogy üdülőket építenek az üdülési férőhelyek növelésére, ennek eredményeként döntöttek a kilenc emeletes KPVDSZ üdülő, a mai Hotel Szieszta felépítéséről is – idézte fel a ház történetét a szálloda mai vezetése.

1970. július 15-én megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel, majd 1973. augusztus 23-án felavatták a 600 ágyas szakszervezeti üdülőt.

Három évig tartott az építkezés, a 600 ágyas üdülő akkori áron több mint 100 millió forintból épült fel

Fotó: Hotel Szieszta

A soproni SZOT-KPVDSZ Üdülő – kooperációban – a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének anyagi eszközeiből, több mint 100 millió forintból épült fel.

A Hotel Szieszta ma is nagy népszerűségnek örvend. Vezetőinek és munkatársaink célja, hogy megőrizze és erősítse e nagy múltú ház jó hírét, amelyet a 2019-ben kezdődött nagyszabású energetikai felújítással is támogatni kívánnak.

Egy régi kép, amikor még SZOT-KPVDSZ Üdülőnek hívták a Hotel Sziesztát

Fotó: Hotel Szieszta

A jeles esemény alkalmából az elmúlt 50 évet bemutató ünnepi kiadványt állítottak össze, amelyet az érdeklődők elektronikus formában letölthetnek a szálloda honlapjáról, a galériában feltöltött fotókat pedig évtizedekre bontva lapozhatják át a nosztalgiázni vágyók. Facebook-nyereményjáték is színesíti a megemlékezést, 50 kérdésre kell helyesen válaszolni, a beküldők között pedig naponta sorsolnak. Értékes fődíjuk az utolsó napon talál gazdára.

Kérik, hogy aki rendelkezik valamilyen szép emlékkel, vagy dokumentummal a szállodával kapcsolatban, és szívesen rendelkezésre bocsátaná, küldje el a marketing@hotelszieszta.hu címre.