Budapest – Tunisz közvetlen járat indulhat
Forrás: turizmus.com
2016. november 03. 15:23
Tunézia külügyminiszterét komoly üzletemberekből álló, népes delegáció kísérte, ezzel is nyomatékot adva a turizmuson felüli üzleti kapcsolatok fontosságának. A Budapest Marriott különtermében, november 2-án, a Tunéziai Nemzeti Turisztikai Hivatal által szervezett vacsorán a megjelenteket köszöntötte Bienerth Gusztáv kormánybiztos és a tunéziai nagykövet.
Felvételünkön a köszöntőt mondó külügyminiszter jobbján Bienerth Gusztáv, balján a tunéziai nagykövet
A nagykövettel és a magyar kormánybiztossal egy asztalnál foglalt helyet többek között Samia Ilhem Ammar, Tunézia magyarországi nagykövete, Rada Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Közel-Kelet és Észak-Afrika főosztályának vezetője, valamint Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója, akik egybehangzóan támogatták egy közvetlen légi járat indítását.
A külügyminiszter kifejezte reményét, hogy a magyar turisták száma a jelenlegi, igen szerény, néhány ezer főről hamarosan ismét több tízezerre emelkedhet majd.