Hétvégén betekinthetünk a Gyermekvasút kulisszái mögé

Forrás: turizmus.com

 2024. január 19. 13:26

Január 21-én vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket. A vasútvonal felső szakaszán egész nap nosztalgiavonatok is közlekednek.

A vasárnapi nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban.

Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

A kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat.

A látogatók betekinthetnek a gyermekvasutas váltókezelők munkájába

Fotó: MÁV

 

A nyílt nap alkalmából járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyihegyen: a kis vasútbarátok felszállhatnak a híres Mk45-ös mozdony, Bendegúz, vezetőfülkéjébe is, valamint hosszabb pihenője után ismét látható lesz a Gyermekvasút legöregebb vontatójárműve, az 1929-ben gyártott lillafüredi motorkocsi is. Az állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből tavasszal nyílt alkalmi kiállítás is várja a látogatókat.

Itt a nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők.

A „motorszínben” a kisvasút emlékeiből várja kiállítás az érdeklődőket

Fotó: MÁV

 

Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között.

Vasárnap a széchenyihegyi végállomás és Virágvölgy állomás között külön díjszabással 40-50 percenként nosztalgiavonatok is indulnak, amelyeket általában gőzös továbbít, de délben a lillafüredi motorvonat is tesz egy fordulót.