Ötszörösére ugrott a bukaresti repülőtér forgalma a járvány lassulása óta
Erről a bukaresti repülőtereket kezelő állami vállalat vezérigazgatója számolt be hétfőn. Cosmin Pestesan elmondta, hogy a múlt hét óta naponta 15-17 ezer utas veszi igénybe a Bukarest melletti Otopeni településen levő légikikötőt, miután februárban csak 3 ezren utaztak. A reggeli órákban indul szinte valamennyi járat.
A légitársaságok arra számítanak, hogy júliusban és augusztusban az utasforgalom 75 százalékra nő a járvány előtti időszakhoz képest. Ugyanakkor hozzátette, hogy a légitársaságok még nem adtak el ennyi jegyet, az utasok egyelőre kivárnak.
![]() |
Idén 6 millió utas kiszolgálásra számítanak a Henri Coanda nemzetközi repülőtéren |
Fotó: Otopeni.ro |
A repülőtér vezetősége arra számít, hogy az idén 6 millió utast fognak kiszolgálni. Tavaly 70 százalékkal, 4,4 millió főre csökkent a Henri Coanda nemzetközi repülőtér utasforgalma 2019-hez mérten a koronavírus-járvány miatt, miután 2019-ben 6 százalékkal, 14,7 millióra nőtt az előző évhez képest.