Ezermilliárd dollárra rúg a kiberbűnözők által okozott károk összege

Forrás: MTI

 2021. március 17. 11:36

Tavaly ezermilliárd dollár fölé, a globális GDP több mint 1 százalékára emelkedett a kiberbűnözők által okozott károk összege – írta a Generali Biztosító és az informatikai biztonsággal foglalkozó Black Cell Kft.

Ismertetették: mintegy 667 százalékkal nőtt az adathalász e-maileken keresztül indított támadások száma 2020-ban, melyek sok esetben a járványhoz kapcsolódó témákkal igyekeztek csőbe húzni a gyanútlan felhasználókat.

A hiányos informatikai védelemmel rendelkező cégek és az egyéni felhasználók mellett ráadásul kereszttűzbe kerültek a pandémiában jelentősen érintett egészségügyi intézmények, logisztikai szolgáltatók, állami szervek, és fokozódik a nyomás a pénzintézetek IT-rendszerein is.

Mivel a távoli munkavégzés hosszabb távon is megmarad majd, ezért a vállalatok számára kulcsfontosságú lesz a levelezőrendszerek és az online kommunikációs eszközök védelme – hívták fel a figyelmet.

Minden eddiginél komolyabb forrásokat kell fordítani a kibervédelemre

Fotó: 123rf.com

Többek között ezzel összefüggésben az értékes céges információk egyre gyakrabban kerülnek majd felhőbe, így várhatóan élre törnek az ehhez kapcsolódó technológiák, közöttük a kétlépcsős azonosítás. Mivel a szolgáltatóknak gyors és megbízható kommunikációs csatornákat kell működtetniük az ügyfeleik megtartása érdekében, 2021-ben jöhet el az igazi „5G forradalom”.

Becslések szerint minden 39. másodpercben találnak maguknak új célpontot a hackerek, az egyre kifinomultabb módszerekkel pedig nehéz lépést tartani.

A legnagyobb veszélynek a szűkösebb forrásokkal rendelkező kis- és középvállalkozások vannak kitéve, őket gyakran a munkatársakon, az egyéni felhasználókon keresztül károsítják meg.

Berényi Dániel, a Generali szakértője a közlemény szerint elmondta: minden eddiginél komolyabb forrásokat kell fordítani a kibervédelemre 2021-ben, mind anyagi, mind HR-oldalról, ráadásul a vállalatok számára elemi érdek lesz a munkavállalók folyamatos és alapos oktatása, speciális tréningek szervezése. Ezzel együtt fontos minden eshetőségre felkészülni, és megfelelő céges vagyonbiztosítást kötni a komolyabb krízisek elkerülésére – tette hozzá.