Borral futják körbe Magyarországot

Forrás: turizmus.com

 2014. december 11. 16:35

11 nap, 2537 kilométer, 22 borvidék, 116 település – ezek a jövő májusban induló Nemzeti Bor Maraton főbb számai.

Bor és sport nemzet vagyunk – vélik a Nemzeti Bor Maraton szervezői, akik fejéből tavaly novemberben pattant ki az egész országon átívelő, a magyar borokat népszerűsítő rendezvény ötlete. Az egy éves szervezés nyomán számos támogatót találtak és elkészült az útvonal, amely több mint 300 borászatot érint az ország összes borvidékén. Ám nem csupán a borokat, a futást is népszerűsítik az eseménnyel, amely egyúttal a világ leghosszabb maratoni váltójának címét is meg kívánja szerezni.

 

A futás május 23-án indul Hajósról, és 11 nap alatt a táv végigvezet az országon, majd ugyanide érkezik vissza. A több mint 2500 kilométeres távban 8 félmaratoni és 8 maratoni táv is található, de a kevésbé edzettek indulhatnak akár három kilométeres szakaszon is. A nevezés december 11-én éjfélkor indul, egyéni és 3, illetve 5 fős csapatok jelentkezését várják. A nevezési díj 10 százaléka pedig jótékonysági célra fordítható, ehhez a szervezők 25 civil szervezetet hívtak meg, és közülük tízet közönségszavazásra bocsátanak, hogy végül kiderüljön, ki az a három alapítvány vagy szervezet, amelyet végül támogatni fognak.

A túrát folyamatos videóközvetítésen és mobiltelefonos applikáción követhetik nyomon az érdeklődők, és a tervek szerint a szervezők óriáskivetítőket is felállítanak az ország számos pontján. A pincészetek és az érintett települések pedig számos programmal készülnek a futók és kísérőik fogadására, és a bormaraton keretében szervezik meg a Magyar Borászok Ünnepét is.

Ám nem csak a futók, a települések is versenyeznek: a legtöbb nevezőt vonzó helyszín lesz a jövő évi maraton kiindulópontja.

További információ: www.nemzetibormaraton.hu