Elindult az első SSC-képzés Magyarországon
Forrás: turizmus.com
2016. február 09. 19:48
A Magyarországon tevékenykedő, mintegy 40 ezer munkavállalót foglalkoztató, több mint 100 nemzetközi SSC-t (szolgáltatóközpontot) magában foglaló iparág számára indított felsőfokú gazdasági képzésre a jelentkezési határidő február 15-én lezárul.
Az új képzést elsőként a Gazdálkodási és menedzsment, valamint Nemzetközi gazdálkodás másodéves alapszakos hallgatók választhatták specializációként idén februártól, az ősztől induló nappalis és levelező képzésekre még február 15-ig adhatják le jelentkezéseiket a diákok.
A főiskola január 28-i bemutató rendezvényén – melyen képviseltette magát a hazai SSC-szektor néhány kiemelkedő szereplője: a BT, a Tata Consultancy Services, a Citi és az Acelity – a résztvevők megismerkedhettek a szolgáltatóközpontok szektorában rejlő lehetőségekkel.
Beszédet mondott Bruckner László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szak- és Felnőttképzési Szabályozási Főosztály főosztályvezetője, amelyből kiderült, hogy a kormány törekvései a szakképzés átalakításával kapcsolatban is összhangban állnak az SSC-szektor igényeivel. 2016 szeptemberétől az új szakgimnáziumi rendszerben hangsúlyosabb szerepet kap az idegen nyelv oktatása és az OKJ-s képzési szerkezet átalakítása kapcsán a munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodva, az MKIK-val egyeztetve megjelenik egy új, SSC-s OKJ képzés is.
Balázsik Péter, az SSC Heroes alapítója a szektort bemutató előadásában elmondta, hogy a hazai Shared Services szektor hatalmas átalakuláson megy keresztül. Egyre nagyobb hozzáadott értékű és komplexitású pozíciók érkeznek hazánkba és váltják fel a tranzakcionális feladatokat ellátó munkaköröket.
A rendezvényen megjelent vállalatoktól résztvevő szakemberek egy aktív kerekasztal beszélgetés keretében osztották meg karrierútjukat és tapasztalatukat az érdeklődő nagyszámú hallgatósággal. A rendezvény házigazdája Dr. Szaniszló Gábor, az Edutus Főiskola felnőttképzési igazgatója, aki ismertette az induló képzéseik részleteit. Terveik szerint az idén három képzést indít el a főiskola, amelyek gyakorlatorientált tananyaggal segítenek a hallgatóknak felkészülni a Shared Services pozíciókra: a Szolgáltató Központi számviteli-adminisztrátor képzést, az SSC specialista szakirányú továbbképzést, ill. az Edutus Főiskola nemzetközi gazdálkodás és gazdálkodási és menedzsment alapszakjainak SSC-specializációját.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Edutus Főiskola:
Dr. Szaniszló Gábor
E-mail: szaniszlo.gabor@edutus.hu
Tel: (1) 450-2422; +3620-388-7552
Dr. Kállay Benjámin
E-mail: kallay.benjamin@edutus.hu
Tel: +3630-933-6400
SSC Heroes: Balázsik Péter
E-mail: info@sscheroes.com
Tel: +3670-945-4840