Ujhelyi Istvánt újraválasztották az EP közlekedési és turizmus bizottságában
Forrás: turizmus.com
2017. január 26. 10:00
Korábban történt
Ujhelyi István felel a turisztikával kapcsolatos ügyekért és programokért, ezzel együtt továbbra is betölti a turizmus kérdéseivel foglalkozó „Tourism Task Force" elnöki posztját.
„A ciklusból hátralévő időszak kiemelten fontos lesz a turizmus számára, élesednek ugyanis azok a programok, amelyeknek az elmúlt hónapokban ágyaztunk meg. Továbbra is kiemelt feladatomnak tekintem a magyar turisztikai és közlekedési ágazat szereplőinek képviseletét, a magyar érdekek megjelenítését az európai porondon.
Ilyen például a magyar fuvarozók érdekképviselete a tagállami minimálbér-rendelkezések kapcsán, vagy a magyarországi ifjúsági munkanélküliség felszámolása a turisztikai szektor közreműködésével.
Az elmúlt időszak egyik nagy kihívása volt, hogy az európai intézményrendszerben a neki kijáró figyelem jusson a turizmusnak, eddig ugyanis egyfajta megtűrt gyerekként tekintettek csak rá. Pedig ez az ágazat a harmadik legnagyobb szektor, amely több mint huszonötmillió embert foglalkoztat a kontinensen - fogalmazott Ujhelyi István.
A közlemény úgy fogalmaz: az elmúlt évek egyik legnagyobb eredménye a különböző ágazatokat összefogó kerekasztal kialakítása volt, de mindenképpen nagy előrelépés, hogy több, elsősorban munkahelyteremtő pilot-projektjeim is kiemelt támogatást kaptak az Európai Bizottságtól.
![]() |
Ujhelyi István |
Fotó: szoreg.hu |
A következő időszak fontos programjai között az általam kezdeményezett „Európa Turisztikai Fővárosa" projekt formába öntése vagy a mentorként támogatott ingyenes InterRail-bérlet programjának kísérleti elindítása és a 2018-as EU-Kína turizmus évad sikerre vitele lesz, de az ugyanebben az évben esedékes „Európa Kulturális Örökség Éve"-program és az európai cirkuszművészet 250. éves évfordulója is számos turisztikai kapcsolódási lehetőséget és feladatot hoz majd.