"Berepülőgép" Ferihegyen

Forrás: turizmus.com

 2018. június 28. 17:36

Sikeresen befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának műszaki átvétele és a Légiközlekedési Hatóság is elégedett a beton felújításának műszaki színvonalával.

A pályafelújítással egyidőben új, világszínvonalú műszeres leszállító berendezést (ILS) kapott a futópálya, ennek műszaki paramétereiről pedig egy kétnapos, ún. kalibráló repülésen győződtek meg a Budapest Airport és a HungaroControl szakemberei.

Két napon keresztül a körözött a ferihegyi légtérben a szerb légiforgalmi szolgálat speciálisan felszerelt Beechcraft King Air 350 típusú kéthajtóműves, légcsavaros-gázturbinás repülőgépe, aminek az volt a feladata, hogy hitelesen megmérje: minden elektronikai és rádiótechnikai berendezés megfelelően működik a repülőtér 1. futópályáján. A futópálya középső, 1400 méter hosszú beton szakaszának teljes cseréje miatt ugyanis idén március 12-én ideiglenesen le kellett zárni a futópályát a forgalom elől. A beton cseréjével párhuzamosan egy sor egyéb javítást és cserét is elvégeztek az alvállalkozó KÉSZ Építő Zrt. és a Budapest Airport szakemberei.

A szerb légiforgalmi szolgálat, SMATSA Beechcraft King Air 350 típusú kalibráló repülőgépe

Fotó: bud.hu

Egyebek mellett végrehajtották a fénytechnikai rendszerek korszerűsítését. A szakemberek 160 lámpatestet és közel 90 fénytechnikai aknát cseréltek ki és építettek át a legújabb európai szabványok szerint. Emellett kicseréltek 300 kilométernyi elektromos vezetéket, amelyeken keresztül a futópálya lámpasorai kapják az elektromos energia ellátást.

A munkálatok végén a futópálya délkeleti, ritkábban használt megközelítési iránya (31L) is megkapta a legmodernebb műszeres leszállító berendezést, vagyis ILS-t (ami az angol Instrument Landing System rövidítése.) A korábbi rendszerhez hasonlóan az új rádiónavigációs berendezés is rossz látási viszonyok között segíti a pilótákat a futópálya megközelítésében és a biztonságos landolásban, de a régebbinél jóval precízebb és megbízhatóbb működésre képes. Ennek a rendszernek a hitelesítésére érkeztek a szerb repülési szakemberek Budapestre és végezték el sikeresen az 1. futópálya ún. kalibráló repüléseit.

„Ez egy nagyon precíz repülést igénylő feladat, fontos része a repülőtér életének. A műszeres leszállító rendszer úgynevezett telepítési légi ellenőrzését a berendezés kiépítésekor kell elvégezni, míg félévente, a rendszeres légi ellenőrzések alkalmával vizsgáljuk az ILS paramétereinek megfelelőségét.” – hangsúlyozta Eiszrich László a Budapest Airport műszaki rendszerek vezetője. Elmondta azt is, hogy az új ILS-nek köszönhetően tovább növekszik a repülések biztonsága, az új rádiónavigációs berendezések sokkal pontosabb leszállásokat tesznek lehetővé éjszaka és kedvezőtlen időjárás esetén is.