Csúcsra járt a Balaton Sound

Forrás: MTI/turizmus.com

 2015. július 13. 22:34

Idén is elérte a tavalyi rekord látogatószámot a Balaton Sound: öt nap alatt 145 ezer látogatót vonzott a fesztivál. A szombati teltházas napon 35 ezren buliztak Zamárdiban.

A szervezők közleménye szerint soha ennyi világsztár nem lépett fel még a Soundon, mint idén. „A sztárok szinte egytől egyig megjegyezték, milyen fantasztikus ez a helyszín. A víz közelsége és a fesztivál látványvilága nagy sikert aratott" – idézték Fülöp Zoltánt, a Balaton Sound egyik főszervezőjét.

A napi 35 ezres látogatószám a szervezők által meghatározott limit. „A fesztivál befogadóképességét nem célunk tovább növelni, úgy gondoljuk, hogy a Sound jelenlegi léptékei és látogatottsága felelnek meg leginkább annak a hosszú távú célnak, hogy a fesztiválozók minél kényelmesebben, komfortosabban érezzék magukat, és a lehetőségekhez mérten elkerüljük a zsúfoltságot" – tette hozzá a másik főszervező, Lobenwein Norbert.

 

Idén sem kerülte el az eső a Balaton Soundot, de a nulladik napon megérkező vihar nem tépázta meg a fesztivált. A rendezvény szervezői által a tavaszi hónapokban végrehajtott területrendezés, újrafüvesítés és a vízelvezető rendszerek kiépítése jól vizsgázott. Idén a víz és a vízpart a korábbinál jobban a középpontba kerül a rendezvényen, amelyhez egyebek közt hat óriásstéget építettek.

A Balaton Sound szervezői szerint a fesztiválon fellépő mintegy 80 fős nemzetközi gárdában a világ top 20 DJ-jéből hét lépett fel, köztük Hardwell és a Dimitri Vegas & Like Mike duó. A látogatók összesen 200 produkciót élvezhettek 15 színpadon és programhelyszínen, köztük Afrojacket  és a Faithlesst.

Most egyelőre elcsendesül a Zamárdi szabad strand, de augusztusban jön még ide a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál és a B.my.Lake is.