Dübörgött a vakcinaturizmus hétvégén Szerbiában

Forrás: turizmus.com

 2021. március 29. 12:45

Szerbiában ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül is fel tudták venni a hétvégén a koronavírus elleni védőoltást akár külföldiek is. Három nap alatt 22 ezer külföldit oltottak be Belgrádban és Újvidéken, köztük magyarokat is.

A szerb kormány lehetővé tette, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagát akár külföldiek is megkapják a kijelölt oltópontokon, és azokból az országokból, ahol lassan halad az oltakozás, tömegesen érkeztek emberek a hétvégén Szerbiába. A helyszínről tudósító újságíróknak szinte mindenki azt mondta: nem hagyhatja ki a lehetőséget, inkább utazik néhány órát, de szeretne védett lenni – írta vasárnap reggel az MTI.

A legnagyobb sorok a boszniai-szerb, valamint az észak-macedón-szerb határon alakultak ki, de nagyon sokan érkeztek Montenegróból is azért, hogy Belgrádban vagy Újvidéken megkapják a vakcinát.

A Pannon RTV vasárnap késő este azt írta az oldalán, a három nap alatt 22 ezer külföldi állampolgárt oltottak be Szerbiában. Ők vagy a Szerbiai Gazdasági Kamara meghívására érkeztek, vagy pedig az eUprava oldalon jelentkeztek. A tudósítás szerint a rendkívüli oltásra egyebek között Horvátországból és Magyarországról is érkeztek oltakozni vágyók.

Hosszú sorok alakultak ki a hétvégén a Belgrádi Vásárközpont területén lévő oltópontokon. Az illetékesek mindenkit arra kértek, hogy előzetesen jelentkezzen be, azonban ha ez nem történt meg, akkor is beadták a védőoltást.

Még hétfőn is oltották a Belgrádi Vásárközpont területén a külföldieket, de mára megszűntek a sorok

Fotó: Travellina

A Szerbiai Gazdasági Kamara 10 ezer AstraZeneca védőoltást biztosított a nyugat-balkáni régió üzletemberei számára. A hétvége előtt mintegy 7500 régióbeli – Észak-Macedóniából, Albániából, Montenegróból és Bosznia-Hercegovinából érkező – vállalkozó jelezte, hogy igényli a Szerbia által felkínált oltást. Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke azt mondta: az oltási akció célja a régió gazdasági helyzetének megóvása és fellendítése.