Picasso is csatlakozott a Wellness Világnapjához

Forrás: turizmus.com

 2015. június 11. 17:36

A világ 55 országában egyszerre szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a depresszió csökkenthető azzal, ha többet járunk fürdőkbe, wellnessközpontokba. Június 13. a Wellness Világnapja.

A Wellness Világnapja azon az elgondoláson alapul, hogy ezen a napon a figyelem az egészséges életmód felé forduljon. A WHO adatai szerint napjaink egyik legnagyobb egészségügyi problémája a depresszió, mely kapcsolatban van az alvászavarokkal, a stresszel és az elhízással is.

A hazai fürdőknek, wellness- és spa-létesítményeknek is lehetőségük van csatlakozni a világ 55 másik országában is támogatott kezdeményezéshez, ahol a legkülönbözőbb módokon, helyszíneken és formákban nyújtanak lehetőséget a proaktív wellness számára – írja a Magyar Fürdőszövetség honlapján.

Az akcióhoz az ország negyedik legnagyobb forgalmú turisztikai desztinációja, az évi hétszázezer vendéget fogadó Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő is csatlakozott. Egy 18 millió forint értékű autót is hadrendbe állítottak azért, hogy ezen a napon néhányan azok közül is eljussanak a fürdőbe, akiknek egyébként nem lenne módjuk ellátogatni Sárvárra.

 

A speciális fürdőjárat Balatonfüredről hoz gyerekeket és nyugdíjasokat a fürdővárosba. Az autó különlegessége, hogy Picasso képeivel firkálták össze. A sárvári fürdő azért választotta ezt a Range Rovert partneréül, mert a kocsival a füredi Picasso-kiállítást is reklámozni szeretnék a turisták körében.

Vancsura Miklós, a sárvári fürdő igazgatója szerint a művészetterápiában és a wellnesskultúrában sok a párhuzam. Mind a kettő kiválóan oldja a stresszt, hatással lehet a depresszió csökkentésére. Szerinte az ilyen akciók jó hatással vannak a turizmus mérőszámaira is.

A Wellness Világnap 2015. évi mottója a következő javaslatokkal él:

Sétálj egy órát!

Igyál több vizet!

Kerüld a műanyag flakonokat!

Fogyassz organikus, helyi alapanyagokból készült ételeket!

Tegyél jót valakivel!

Vacsorázz együtt a családdal!

Menj aludni este 10-kor!