Hétvégén indul a Nyitott Balaton akció
Forrás: turizmus.com
2022. október 26. 15:17
Korábban történt
A jövőben a pénztárca, a minőség és a kerékpár lesz a legfontosabb a Balatonon – vélekedik a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. Fekete Tamás közleményében kitért arra, hogy idén 14. alkalommal szervezik meg a Nyitott Balaton akciót, amelynek célja, hogy megmutassák: a Balaton a nyár végével nem zárt be, számos program várja a látogatókat november végéig. Az őszi időszakban több mint száz halloween-akciót, a tökös fesztivált és a Márton-napi mulatságot, stb, szerveznek a környéken. Ezek több ezer embert vonzanak idén is a régióba.
Ugyanakkor az őszi időszak a sportok tekintetében a vitorlázás mellett leginkább a kerékpáros kirándulásoknak kedvez. A néhány napos expedíciók mellett egyre többen vállalkoznak rövidebb túrák megtételére, miközben célállomásként egy-egy nyitva tartó vendéglátóhelyet is beiktatnak az útitervbe.
A szervezők a felnőttek mellett, a kisebb gyermekeket is szeretnék ösztönözni arra, hogy minél többet mozogjanak a szabadban. Ezért az egész évben nyitva tartó cukrászdákban különleges kerékpáros menüt kapnak a gyerekek. A sütemények mellé egy ajándékfigura is jár azoknak, akik kerékpárral, rollerrel, stb. érkeznek a cukrászdákba.
![]() |
Az egész évben nyitva tartó balatoni cukrászdákban különleges kerékpáros menüt kapnak a gyerekek |
Fotó: Balatoni Turizmus Szövetség |
Sőt, azoknak a lurkóknak, akik a halloweenes hétvégén jelmezben és bringával jönnek cukrászdába, dupla ajándék jár. A gyerekek és szüleik egy különleges „kutyás” teát is megkóstolhatnak egyes állatbarát helyszíneken.Ilyen például az Eleven cukrászda (Balatonkenese), a Gelata cukrászda (Balatonlelle), a Móni Süti Cukrászda (Gyenesdiás), a Dinasztia cukrászda (Siófok), vagy a Maya cukrászda (Balatonalmádi).
Ezenkívül a bringával érkező családok gyermekei a balatonfűzfői Borzongás fesztiválon, Füred Kapitány, a balatoni mesehős kincsvadászatán (október 27-29.), a tihanyi Garda fesztiválon (november 4-6) és Veszprémben, a régió ízeit bemutató Bakony Expón (november 11-13.) is találkozhatnak a kerékpáros menüvel, amelyhez a gyerekeknek ajándék is jár. A cukrászdákat és fesztiválokat úgy választották ki a kampányhoz, hogy azok hűen tükrözzék a környék minőségi kulinaritását, ugyanakkor jól megközelíthetőek legyenek kerékpárral is. A szervezők tudatosan olyan településeket választottak az akció helyszínéül, amelyek azoknak is jó mozgáslehetőség, kirándulás lehet, akik mindössze 15-25 kilométeres körzetben laknak az adott cukrászdáktól és szívesen felfedeznék a környéket egy rövid kerékpáros utazás keretében.
A bátrabbak Budapestről is elindulhatnak a Balatonra
Fekete Tamás szerint a kerékpáros turizmus fellendüléséhez nagymértékben hozzájárul, hogy ősz elején átadták a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpáros út legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon.
Ráadásul Balatonfüreden és Balatonföldváron a napokban nyílt meg az új kerékpáros központ, ahol a klasszikus bicikliken kívül elektromos rásegítésű kerékpárokat is lehet bérelni. Szervizelésre és kisebb kiegészítők vásárlására is van lehetőség.
Ezekben a jövőben információt is lehet kapni arról is, hogy hol érdemes a pihenőhelyekkel ellátott utakon túrázni, sőt akár vezetett túrákon is részt lehet venni.
![]() |
A Balaton ősszel is kihagyhatatlan |
Fotó: 123rf.com |
Lesz bőven szállás a hidegebb időszakban is
A szakember elmondta azt is, hogy a rezsiárak emelkedése arra ösztönzi idén ősszel a balatoni vállalkozókat, hogy az eddigieknél is jobb szolgáltatásokat, programokat nyújtsanak. A jövőben ugyan az utazási kedv megmarad – de ellentétben a Covid okozta válsággal –, utazásaikat elsődlegesen a pénztárcáikhoz fogják igazítani a vendégek. Ennek köszönhetően a vendéglátóhelyek által nyújtott szolgáltatások minőségének fontossága felértékelődik, vagyis az ár mellett a kiszolgálás egyfajta kiválasztódási tényezőként jelenik meg a piacon.
Az éttermek, kávézók mellett, ez a fajta kiválasztódás lesz igaz a szálláshelyekre is. A rezsi emelkedése miatt több nagy szálloda ideiglenes bezár majd, ugyanakkor kisebb, jó minőségű szállásból lesz bőven a következő hónapokban is, hiszen a közelmúltban körülbelül 30 ezer szálláshely újult meg a Kisfaludy programban. Ezek egy jelentős része az őszi időszakban is nyitva van.