Családi üdülés: az alacsony árnál fontosabbak a plusz szolgáltatások

 2014. február 24. 16:08

2013. november végén teljes egészében megújult a www.csaladiudules.hu tematikus családbarát utazási portál, melynek jövőbeni célja, hogy minél jobban segítsen a szülőknek a családi üdülésük megtervezésében.


Készülj Fel!

Az igények minél teljesebb kielégít5ése érdekében elsőként felmérést készítettek, amely aktuális információkat ad a családok utazási szokásairól, igényeiről, terveiről. A kérdések és válaszok a 2014-es évi utazási tervekre fókuszálnak leginkább.

A kérdőívet kitöltők szinte azonos arányban (33,5%) válaszolták azt, hogy egy évben csak egyszer terveznek családi üdülést -azt is nyáron-, s ugyanennyien mondták, hogy kétszer terveznek családi üdülést, mégpedig egy hosszabbat nyáron illetve valamikor az év folyamán egy rövidebbet.

Akik kétszer terveznek utazást az évben, azok a rövidebb pihenésüket inkább tavaszra tervezik. A tavaszi és az őszi-téli pihenést tervezők között elég jelentős az eltérés, mintegy 2,5x többen mondták, hogy tavasszal utaznak el a rövidebb családi üdülésre.

23,9%-a a válaszadóknak még nem tudja, hogy mikor fog utazni, ők azok, akiket egy-egy különleges, egyedi, jó ár-érték arányú ajánlattal lehet az év folyamán megfogni. Örvendetes a turizmusban résztvevő szolgáltatók számára, hogy a  kérdőívet kitöltők csupán 9,2%-nak nem lesz lehetősége családi üdülésre.

A kitöltők több, mint fele (55,8%), a hoteleket kedveli, a második helyen - aránylag magas válaszadási százalékban (31,6%) - az apartmanban való pihenés áll. A panziók kevésbé kedveltek a családosok körében, mindössze 12,6% mondta, hogy panziót választana a családi pihenés helyszínéül.

A belföldi szolgáltatók és szálláshelyek számára jó hír, hogy a családos vendégek magas százalékban terveznek belföldi úticélt (69,2%), míg külföldre mindössze 4,2% tervezi az utazást. A válaszadók 26,6% -a belföldi és külföldi utazást is tervez.

 

A kérdőívet kitöltők válaszaiból kiderül, hogy legtöbben 4-9 éves korú gyermekkel utaznak el családi üdülésre, így a gyerekbarát szolgáltatások iránt van a legnagyobb érdeklődés. A kamaszbarát szálláshelyek iránt is viszonylag nagy az érdeklődés, ami azt vetíti előre, hogy a szálláshelyeknek érdemes a 10-16 éves korosztály igényeit is figyelembe venni és számukra  megfelelő szolgáltatásokat kínálni.

A felmérés meglepő eredménye, hogy a bababarát szálláshelyeket keresik a legkevesebben, aminek tapasztalataink alapján két oka is lehet: 1.          kevesebben indulnak útnak kisbabával, 2.          ha egy családban eltérő korosztályú gyermekek vannak, akkor a szülők inkább a nagyobb gyermek/gyermekek életkorának megfelelő szolgáltatásokat keresik, az ő igényeiket veszik figyelembe. Ezért lehet magasabb a válaszadási százalék a gyerekbarát és kamaszbarát szálláshelyeknél.

A felmérésben résztvevők többsége (40,5%) 2 gyermekes család, őket követik az egygyermekes családok 30,4%-kal. Örvendetes eredmény a 3 gyermekes családok aránya is a 15,6%-kal.

A családos szülők számára az a legfontosabb, hogy közös szülő-gyerek programok legyenek a családbarát szálláshelyeken. Magas százalékban (48,3%) igénylik az ilyenfajta animációs programokat. Ez az eredmény is azt igazolja, hogy a családi üdülés a közös programokról, a közös élményszerzésről szól. A válaszadók 33,5%-ának elegendő, ha a gyerekeknek szervez a szálláshely animációs programokat. Ők azok a szülők, akik szeretik, ha a családi üdülés alatt van alkalmuk pár óra „gyerekmentes" pihenésre is. A kérdőívet kitöltők közül csak 18,2% igényli azt, hogy külön a szülőknek is legyenek szervezett animációs programok.

A válaszok bizonyítják azon korábbi állításunkat, miszerint a családos szülők utazásuk kiválasztásánál nagy hangsúlyt fektetnek az adott településen és a környéken lévő gyermekprogramokra, szórakozási és kirándulási lehetőségekre. A kitöltők 70,3%-a meggyőző arányban válaszolta azt, hogy először régiót, települést választ, s utána keres csak szálláshelyet.

Végre egy jó hír a családbarát szálláshelyeknek! A családos szülőket most már nem csak kizárólag az akciók, akciós árak érdeklik, hanem egyre inkább a plusz szolgáltatásokat, a minőséget részesítik előnyben. 51,6%-uk elfogadja a középkategóriás árakat, ha mellé valamilyen plusz szolgáltatás is párosul. Igaz nem sokkal lemaradva, de mégis csak a második helyre került az olcsó árakat, akciókat keresők száma 46,8%-kal. A luxus szolgáltatások iránt azonban meglepően kicsi az érdeklődés, mindössze 1,6% válaszolta azt, hogy fontos számára.

A válaszadók 28,6%-át befolyásolná az, ha foglaláskor a családbarát szálláshelyen plusz szolgáltatást is kapna. 59,1%-uk azonban a döntés előtt szeretné tudni, hogy milyen plusz szolgáltatásról is van szó. Csupán 11,5% mondta azt, hogy ha egy ajánlatot valahol olcsóbban talál meg, akkor ott foglalja le a családi üdülés helyszínét, s inkább lemond a plusz szolgáltatásról. A felmérésben résztvevők minimális arányban (0,9%) válaszolták azt, hogy őket nem motiválja a plusz szolgáltatás.

A felmérés január 24. és 29. között zajlott, a kérdőívet 1386-an töltötték ki.