Az európai légitársaságok még mindig érzik az üzleti utazók hiányát

Forrás: turizmus.com

 2023. augusztus 10. 09:31

A koronavírus-járvány vége óta a régió legnagyobb légitársasági csoportjai arra számítanak, hogy az üzleti utazók visszatérnek a gépekre. A visszatérés azonban egyre inkább elhúzódik, a legtöbb légitársaság pedig így megrekedt a 2019-es utazási volumen körülbelül 60 százalékánál.

Alig két évvel ezelőtt a Deutsche Lufthansa AG vezérigazgatója, Carsten Spohr merészen megjósolta a vállalati utazások 90%-os fellendülését, mondván, hogy az emberek belefáradtak a videokonferenciákba, újra repülni fognak az üzleti utazók. Európa legnagyobb légitársasági csoportja azonban továbbra is csak a koronavírus járvány előtti üzleti forgalom 60%-át tudta visszaszerezni, és az év végére 70%-ot céloz meg - írja a Bloomberg.

A British Airways hasonló tendenciákat tapasztal. Luis Gallego, az anyavállalat, az IAG SA vezérigazgatója szerint a fejlődés "lassabban történik, mint ahogy azt az év elején gondoltuk.” Az Air France-KLM vezérigazgatója, Ben Smith azt mondta, nem számít arra, hogy a francia belföldi piac valaha is teljesen helyreáll.

A válság idején a nagyvállalatok a túlélés érdekében megnyirbálták az utazási költségvetést és sok helyen nem is térnek vissza a gyakori utazáshoz

Fotó: 123rf.com

Ugyan a szabadidős utazók elárasztották a repülőtereket és a népszerű desztinációkat és segítettek a légitársaságok visszatérését a mélypontról, a vállalatok azonban megérzik az üzleti utazók hiányát: ők ugyanis többet költenek - még akkor is, ha turistaosztályon utaznak -, hiszen rövidebb időre repülnek és a nagyobb rugalmasság érdekében sokszor inkább hajlandóak a drágább jegyeket választani.

Németországban a kisebb vállalatok dolgozói jellemzően újra útra keltek hiszen nem rendelkeznek olyan kiterjedt irodahálózattal mint a multinacionális vállalatok, a nagyobb cégek viszont a működési költségek csökkentése érdekében kevesebb üzleti utat szerveznek. A Zurich Insurance Group AG például azt nyilatkozta a Bloombergnek, hogy 70%-kal a járvány előtti szint alatt akarja tartani alkalmazottai utazásait.

A válság idején a nagyvállalatok a túlélés érdekében megnyirbálták az utazási költségvetést, és rájöttek, hogy a konferenciaszoftverek egyszerűsége és hatékonysága szükségtelenné tett néhány utazást. Most, hogy a költséginflációval és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló nyomással szembesülnek, nem látják szükségét az irányváltásnak.

Bár a legtöbb légitársaság nem számított arra, hogy a járvány utáni üzleti utazások teljesen helyreállnak, azt jósolták, hogy akár 85%-ra is visszaugrik a forgalom - mondta Neil Glynn, az Air Control Tower elemzője. Ehelyett a vállalati forgalom Németországban 60% körüli, Japánban 70% körüli, az Egyesült Államokban pedig legfeljebb 80%-os. Ez részben a távmunka kultúrájának, valamint a környezettudatosságnak köszönhető - mondta.

Az európai üzleti utazásokkal kapcsolatos aggodalmak tükrözik az Egyesült Államokban tapasztaltakat. Ott az American Airlines és a Southwest Airlines is változtatásokat eszközöltek, hogy alkalmazkodjanak az alacsonyabb üzleti kereslethez.

Az IAG vezérigazgatója, Luis Gallego elmondta, hogy a spanyol Iberiánál viszont pozitívabb a helyzet, mint például a BA-nál, mivel a spanyol munkavállalók hamarabb tértek vissza az irodába, mint az Egyesült Királyságban dolgozók. Azt is elmondta, hogy a hosszabb, többnapos utak jellemzőbbek most, mint a rövidebb távú, gyors retúrutak.