Zöldülő üzleti turizmus

Forrás: turizmus.com

 2023. július 10. 12:06

Több más iparághoz hasonlóan a fenntarthatóság a turizmusban is forró téma. De igénylik-e a zöldmegoldásokat az utazások és a rendezvények során a résztvevők? Vagy inkább csak cégszinten jelenik meg ez az elvárás? Ennek jártunk utána a Business Traveller Hungary magazinban.

A fenntarthatóság jegyében a buszjeggyel és újrahasznosított reklámzászlóból készült ajándéktáskával lepte meg vendégeit szezonnyitó sajtóeseményén a Német Turisztikai Hivatal (DZT), az Österreich Werbung (ÖW) pedig környezetbarát kirándulásra invitálta a közelmúltban a sajtó munkatársait, hogy vonattal és tömegközlekedéssel utazva ismerjék meg Bécs és a szervezet fenntarthatósággal kapcsolatos törekvéseit.

Amint a példák mutatják, és nyilatkozóink is alátámasztják, az ökológiai tudatosság a MICE-turizmusban egyre nagyobb szerepet kap, és a piaci érvényesülést is segítheti.

 

Lazac helyett helyi fogásokat rendel a Cityrama

A fenntartható működésre vonatkozó megrendelői igény egyelőre nem tömeges, a törekvés kommunikációja ugyanakkor egyértelműen pluszt jelenthet – nyilatkozta lapunknak Erdei Bálint, a Cityrama társtulajdonos ügyvezetője, aki azt vallja, hogy a többféle szolgáltatót összefogó DMC-k (vagyis a Destiantion Management Company-k) sokat tehetnek saját tevékenységük és az igénybe vett szolgáltatások karbonlábnyomának csökkentéséért.

Míg német és osztrák nagyvállalatok az országon belüli hivatalos utazásoknál egyre inkább preferálják a vasúti közlekedést, a hazánkba érkező csoportoknál és a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) képviselőinél egyelőre nem kerül előtérbe ez az utazási forma. Arra azonban a Cityrama is törekszik, hogy autóbuszaik minél inkább tele legyenek, így kisebb az üzemanyag-fogyasztás. Előnyben részesítik a fenntarthatóan működő szállodákat és a szezonális, helyi élelmiszerekkel dolgozó éttermeket, az étkezéseknél nem kérnek messziről szállított alapanyagokból készülő fogásokat. A túl nagy adagokat és az ezzel járó pazarlást megrendelőik egyre kevéssé szeretik, viszont jó néven veszik, ha a megmaradt adagokat rászorulókhoz juttatják el. Szintén kedvező benyomást kelt, ha kiszámolják a rendezvény karbonlábnyomát, és megpróbálják kompenzálni azt.

A beutaztató iroda szívesen vesz részt az Európai Unió által támogatott fenntarthatósági programokban (Tourban, Travelife). Tapasztalatuk szerint a fenntartható megoldások felkutatása egyelőre ugyan több időt és költséget igényel, egyértelműen ez a jövő útja: van partnerük, aki 2025-től csak megfelelő minősítéssel rendelkező céggel akar együtt dolgozni.

Egyre többen kérnek kimutatást a szén-dioxid-kibocsátásról

Fotó: 123rf.com

Erdei Bálinttól megtudtuk, hogy a törekvés az Európai Utazási Irodai Szövetségek Szervezetét (ECTAA) is foglalkoztatja: a szervezet számos programhoz kapcsolódik, és ajánlásokat fogalmazott meg a szolgáltatók számára.

 

Elkötelezett a hiteles minősítés mellett az OTP Travel

Egyes (uniós forrásból vagy egyéb közpénzből finanszírozott) pályázatok kiírásában ugyan kitétel, de az utaztatási tenderek zömében egyelőre még nem szerepel feltételként, hogy a nyertes ajánlattevőnek fenntarthatósági tanúsítvánnyal kell rendelkeznie– válaszolta kérdésünkre Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője.

A vállalat megrendelőinek többsége magyar cég, amelyeknél ugyan egyre inkább előtérbe kerülnek a zöldszempontok, az utaztatót egyelőre nem ez alapján választják ki. A nemzetközi cégeknél sem kizáró ok, ha a szolgáltató nem „fenntartható", közülük viszont egyre többen kérnek kimutatást például a szén-dioxid-kibocsátásról. „Összességében tehát egyértelműen a környezettudatosság irányába haladunk, de egyelőre még a nemzetközi cégek esetében is a szolgáltatási díj, a professzionális kiszolgálás és a 0–24 órás rendelkezésre állás a fő szempont" – tudtuk meg.

Maguk az utazók szinte soha nem jeleznek fenntarthatóságra vonatkozó igényt, a repülőjáratok közül például a legolcsóbbat vagy a legkényelmesebbet választják. A konferenciákra utazók legfőbb elvárása, hogy a szállás a konferencia helyszínén vagy ahhoz nagyon közel legyen. A rendezvény végén azonnal haza akarnak indulni, a leghamarabb induló járatot preferálják.

A skandináv országokból, illetve a német nyelvterületről érkezők jóval előttünk járnak ezen a téren, ők rákérdeznek arra, hogy az ajánlott légitársaság vagy szálloda esetében mennyire jellemzőek a zöldszempontok, egyes otthoni jó gyakorlatok alkalmazását (például a szelektív hulladékgyűjtést a rendezvényeken) alapfeltételként fogalmazzák meg.

Legyen szó természetközeli élményről, helyi közösségi eszközzel tartott városnézésről, az OTP Travel igyekszik figyelembe venni a környezettudatossági szempontokat, és elkerülni például állatok „produkcióját" tartalmazó programokat.

Az ökológiai tudatosság a MICE-turizmusban egyre nagyobb szerepet kap

Fotó: 123rf.com

Mérhető, menedzselhető fenntarthatósági célokat tűztek ki, 2023-tól nyilvános beszámolót tesznek közzé a fenntarthatósági gyakorlatukról. Elkötelezetten vesznek részt a nemzetközi Travelife programban, fenntarthatósági alapelveiket és eljárásrendjüket ez a szervezet auditálja.

 

Minden tekintetben környezettudatosak a Hotel Lycium**** Debrecen vendégei

A nagyvállalati és nemzetközi partnerek nagy száma miatt a Hotel Lycium**** Debrecen működésében és üzletszerzésében egyaránt nagy szerepet játszik a fenntarthatóság.

„Varázsigeként" működik, és jelentős garanciát ad a beszállítói minősítések során nemzetközi partnereiknek, hogy a szállodát üzemeltető Aquaticum Debrecen Kft. többféle ISO-minősítéssel (ISO 9001 Minőségirányítási rendszer, ISO 140001 Környezetirányítási rendszer és ISO 50001 Energiairányítási rendszer) rendelkezik. A szálloda jelenleg energetikai korszerűsítés miatt zárva tart, de a felújítást követően a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által létrehozott Zöld Szálloda díjat is megpályázzák, a minősítés több küldőpiac esetén (német nyelvterület, skandináv és távol-keleti országok) fontos szempont lehet az egyéni vendégek szállodaválasztásban.

„A felújítás jelentősen csökkenteni fogja kiadásainkat, és működésünk környezetterhelését is minimalizálja" – tájékoztatott Szerdi Zsuzsanna szállodaigazgató. A teljes energetikai rendszert átalakítják: a távhőszolgáltatóról leválva hőszivattyús fűtésre térnek át, napkollektorokat telepítenek, LED-izzókra váltanak, mozgásérzékelő kapcsolókat szerelnek fel.

Az üzemelésben továbbra is fontos törekvésük lesz a helyi munkaerő alkalmazása és a helyi alapanyagok használata. A nagy kiszerelésű, lédig termékek vásárlásával tizedére tudják csökkenteni a hulladékképződést. A szelektív hulladékgyűjtést kiviszik a vendégtérbe (a közösségi helyiségekbe és a szobákba), és rendezvények esetén is megvalósítják. A papíralapú kommunikációs eszközöket már korábban csökkentették, PET-palackos bekészítés helyett újrahasznosítható üvegpalackokat használnak, a takarításhoz virucid és környezetkímélő tisztítószereket alkalmaznak, és mindezt kommunikálják is a vendégek felé. A fogadtatás egyértelműen pozitív.

 

Zöldnek lenni, vagy annak látszani

Amint azt az üzleti utaztatással foglalkozó szakemberek megjegyezték, nagy szükség lenne a védjegyrendszerek közötti „káosz" felszámolására. A tanúsítványok egy része ugyanis pénzért vásárolható, és nem feltétlenül a valós törekvéseken alapul, így egyre többen szkeptikusak a „greenwashing" miatt.