Bali októbertől újra fogad nemzetközi turistákat

Forrás: turizmus.com

 2021. október 01. 16:52

Az indonéz idegenforgalmi miniszter bejelentette, hogy Bali októberben újra megnyitja kapuit a nemzetközi turisták előtt. Az újranyitást többször is elhalasztották, de a központi kormány szerint a sziget készen áll a nemzetközi utazók fogadására.

Sandiaga Uno turisztikai miniszter bejelentette, hogy a központi kormány októberben tervezi a nemzetközi utazási folyosó újbóli megnyitását – számolt be róla a Travel Daily Media.

A határ újbóli megnyitásának tervét azután kezdeményezték, hogy Bali alkormányzójától jelentéseket kaptak a közelmúltban a szigeten történt Covid-19-megbetegedésekről, amelyek jelentősen csökkentek. "Mivel Bali megfelelően kezeli a koronavírus-járványt, utasítást kaptam, hogy 2021 októberére készítsük elő az újranyitási tervet" – tette hozzá Sandiaga.

Bár eddig nem közöltek konkrét részleteket arról, hogy pontosan mely országok előtt nyit meg Bali, és az újranyitás pontos dátumáról se mondtak többet, sajtóértesülések szerint a sziget csak a beoltott turisták számára lesz elérhető, és a belépéshez negatív teszteredményre is szükség lesz.