A kánikula megdobta a vendégszámot és az árbevételt is a Balatonnál

Forrás: turizmus.com

 2023. július 19. 09:52

Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. Jelentősen megugrott az egynapos turisták száma, a legtöbb vendég Siófokon volt. Az NTAK adataiból az is látszik, hogy hat balatoni településen volt a térségbe érkező vendégek fele.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján az első, esős júliusi hétvégéhez képest a szálláshelyek vendégforgalma a második hétvégére 7%-kal nőtt a Balaton partján, július második hétvégéjéhez képest pedig közel 10%-kal voltak többen a térség szálláshelyein a hónap harmadik hétvégéjén. Júniusban 5%-kal több belföldi és 3%-kal több külföldi vendég érkezett a bázisnak számító 2019-hez képest – közölte lapunkkal a Magyar Turisztikai Ügynökség.  Idén júniusban a külföldi vendégek száma 19%-kal, a vendégéjszaka-forgalom pedig 8%-kal volt magasabb, mint 2022-ben. A mobilcella adatok szerint az egynapos turisták száma 22%-kal emelkedett júniusban. Az egy napra indulók száma minden vármegyéből nőtt, de leginkább Tolnából (+40%), Zalából (+39%) és Nógrádból (+34%) indultak el így a legtöbben. Júniusban a leglátogatottabb attrakciók az Aranypart szabadstrand Siófokon, a Malom-tó Tapolcán, valamint a Zalakarosi fürdő voltak. Mindhárom látogatottsága emelkedett, 9%, 10%, illetve 26%-kal. Július 1-12. időszakra vizsgálva a belföldi látogatások növekedési üteme még jelentősebb, 14%, 11% és 50%.

A jó idő mellé kiemelkedő vízállás is társul

Fotó: 123rf.com

 

A Balatonnál a szálláshelyi bevételek értéke 38 milliárd forintról 48 milliárd forintra emelkedett az első félévben, ami 26%-os növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az idei júniusi 15,8 milliárd forint szálláshelyi árbevétel 7%-kal volt magasabb, mint 2022 júniusában, a júliusi árbevétel pedig 9%-kal több a tavalyihoz képest.

A térség települései közül a vendégéjszakák száma alapján Siófok volt a legnépszerűbb 130 ezer vendégéjszakával, ezt követte Balatonfüred 102 ezer, Hévíz 100 ezer és Zalakaros 65 ezer vendégéjszakával, de sokan voltak Zánkán, és Zamárdiban is. Ez a hat település adta a térség teljes vendégforgalmának 51%-át.

A jó idő mellé kiemelkedő vízállás is társul ‒ évek óta nem volt olyan magas a Balaton vízállása nyáron, mint most. Míg 2020-ban 100 cm, 2021-ben 105 cm, 2022-ben 88 cm volt a Balaton vízszintje, most 108 cm.

További információ: igyutazunk.hu