Már kecskesimogató és nyúlváros is van a Budakeszi Vadasparkban

Forrás: turizmus.com

 2019. május 27. 12:17

Az őshonos háztáji állatok bemutatására alkalmas, a XXI. század elvárásainak megfelelő parasztudvarral, ezen belül nagy területű kecskesimogatóval és „nyúlvárossal” bővült az idén 40 éves Budakeszi Vadaspark.

A parasztudvarban a látogatók az eddiginél jóval nagyobb, több mint 3200 négyzetméteres területen, és modern kifutókban találkozhatnak az őshonos háziállatokkal (kecskékkel, nyulakkal, rackajuhokkal, szamárral, magyar tarka tehenekkel), de az állatállomány ezen kívül új fajokkal, például kendermagos magyar-, valamint fehér erdélyi kopasznyakú tyúkkal és magyar lúddal is bővül majd.

A parasztudvar részeként kialakítottak egy nagy területű kecskesimogatót, valamint egy úgynevezett „nyúlvárost" is, ahol a vadasparkba érkező látogatók főként a magyar óriásnyulakkal ismerkedhetnek majd meg.

A mintegy 34 millió forint összköltségvetésű beruházás elsősorban az alapvető infrastrukturális fejlesztésekre irányult, így ennek keretében felújították a vadasparkba vezető szervizutat, gondoskodtak a parasztudvar áram- és vízellátásáról, renováltak egy istállóépületet, valamint a projekt keretében három új épület és egy 500 méteres új kerítésrendszer is épült.

A környezeti nevelést fontos feladatának tekinti a Budakeszi Vadaspark

Fotó: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark

Fontos szempont volt, hogy az új bemutatóterület jellegében illeszkedjen a vadaspark meglévő épületeinek stílusához, a felújítás során ugyanakkor törekedtek a legkorszerűbb technológia használatára, és a karámokba megfelelő áram- és vízellátás mellett fűtött önitató is került.

A jelenlegi, a vadaspark területén kívül található parasztudvar gazdasági udvarrá alakul át. A parasztudvar költözése fokozatosan történik: az új helyeket először a nagyobb állatok veszik birtokba, és bizonyos „közönségkedvenceket", mint például a nyulakat, tyúkokat és mangalicákat a látogatók egy ideig még a régi, megszokott helyükön találják majd.


Kapcsolódó cikkek