Megnyílt a Nemzeti Hauszmann Terv Információs Pont
"Ha cél behozni a turistákat a Vár belső tereibe, növelni a fővárosban a külföldiek vendégéjszakáinak számát, az idegenforgalmi adóbevételeket, ahhoz attrakció és tartalom kell" – hangsúlyozta a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára, L. Simon László.
Az információs pont egyrészt állandó tartalmakat kínál magyar és angol nyelven a Vár történetéről, a Várkert Bazárról, a Karmelita Kolostorról, a Főőrségi épületről és a Szent István-teremről, amelyet 2018-ban szeretnének átadni. Másrészt a monitorokon különböző információkkal, például a www.hauszmannterv.hu tartalmával, ismert művészek, közéleti emberek, az itt élők közreműködésével készült kisfilmekkel bemutatja, mit jelent a Vár, illetve annak megújulása.
A pavilon közepén található egy makett, amelyen folyamatosan lehet majd látni, hogy az egyes helyeken éppen mi történik a munkálatok során. De lesz állandó fényképes beszámoló arról, mi zajlik éppen a Karmelita Kolostor felújításán, a Lovarda és a mélygarázsok építésén, illetve a Palota rekonstrukciójában.
L. Simon László szólt arról is, hogy egy héten belül valamennyi budavári polgár postaládájába eljut az a tájékoztató kiadvány, amely a budai Várban zajló fejlesztésekre fog koncentrálni, így mindenki idejében megtudhatja, milyen munkálatokra, lezárásokra lehet számítani és mikor. Az államtitkár azt mondta, hogy a budai Várba évente érkező mintegy 3,5 millió turista a Budavári Palota belső tereibe nem igazán lép be, ez mindössze 10 százalékukra igaz, ezen a helyzeten tud változtatni az átfogó rekonstrukció.
Június 1-jétől új rendben járnak a turistabuszok a Várba, idén november végéig megtörténik a Palota úti csatorna felújítása, június 15. után megkezdődik a Szent György utca térburkolatának felbontása, teljes közműcserével, a Karmelita Kolostor felújításához kapcsolódva. L. Simon László türelmet és megértést kért az érintettektől a munkálatokért, "de ami ezzel jár, az az ő érdeküket szolgálja".
Az információs pontot megnyitó Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője szerint a magyar gazdaságban hihetetlen lehetőséget rejt magában a turizmus, és ezt szolgálja a Vár rekonstrukciója. "Naponta több száz turistabusz jön fel a budai Várba, az itt eltöltött idő azonban kevesebb, mint két óra. Ha komolyan gondoljuk azt a vállalást, amelyet a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség elé tűzött ki célul, azaz a turizmus tekintetében előzzük meg Prágát, és érjük utol Bécset, akkor kiemelkedő jelentősége van annak a munkának, ami a Várban történik" – jegyezte meg Guller Zoltán.
Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy ami ma még csak a tervezőasztalokon látható vagy archív felvételek őrzik, hamarosan valóra válik a budai Várban. "A jó bornak is kell cégér, pláne olyan kitüntetett és nagyvonalú elképzelésnek, amilyen a Nemzeti Hauszmann Terv. A Királyi Palota a 21. század kihívásaival, korszerű tartalommal, ám a régi minőségben és színvonalon fog újjáépülni" – szögezte le a polgármester.