Néprajzi ritkaságok, raktártúrák a Sóstói Múzeumfaluban

 2014. május 13. 12:39

Féltve őrzött érdekességeket, a néprajzi gyűjtemény legbecsesebb darabjait is megcsodálhatják a látogatók május 18-án, vasárnap a Múzeumi világnapon a Sóstói Múzeumfaluban.

Kisgyörgy Tamás, a nyírségi skanzen közművelődési munkatársa kedden az MTI-nek elmondta, hogy a múzeumfalu több tízezer tételes néprajzi gyűjteményének legbecsesebb darabjait is bemutatják az érdeklődőknek a múzeumi világnapon, a látogatók ezúttal a raktárakban is szétnézhetnek.

Az intézmény dolgozói által vezetett "raktártúrákon" például az érdeklődők elé tárnak késő habán bokályokat is, amelyek ritkaságnak számítanak. Bokályoknak az egyfülű, körte alakú, boros cserépedényeket nevezték egykor. (A szó itáliai származású, főként Erdélyben ismert, ónmázas edényt jelent, de használják fajansz kályhacserepekre és falicsempék elnevezésére is.) A nehéz talpú, kerek szájú kancsókat a skanzen kerámiaraktárban őrzik, ahol megtekinthetőek lesznek régi miniatűr alkotások is.

 

A technikatörténeti gyűjteményben a régi telefonközpontokat szemlélhetik meg a látogatók, amelyek a nyíregyházi Bánki Donát Szakközépiskola felajánlása nyomán kerültek a Sóstói Múzeumfaluba.
A világnapon megtekinthető lesz a skanzen különlegessége, egy lókoponya is, amely egykor a néphit tárgya volt; a hiedelem szerint a férgek elűzésére volt hivatott.
A rendezvényen a tárgyakhoz kötődő mesterségeket is felelevenítik, így a mézeskalács-készítést, valamint a cipész, a kádár, a kerékgyártó és a fotográfus munkáját.
A régi kenderfeldolgozásba ugyancsak betekinthetnek a látogatók, akik részesei lehetnek egy régi házi nagymosásnak is, természetesen a valamikori eszközök használatával. A program kóstolóval egybekötött gasztronómiai bemutatóval is kiegészül.