Párizsi Szalon – kiállítás a Várkert Bazárban

Forrás: turizmus.com

 2018. február 28. 15:01

A Grand Palais után a Várkert Bazár állítja ki a hazai művészek kint megjelent alkotásait. A kiállítás március elejétől lesz látogatható a Testőrpalotában.

Magyarország volt a párizsi Szalon idei díszvendége, 13 magyar festő munkája volt látható Franciaországban.

A párizsi Szalon Franciaország kortárs művészei számára biztosít megjelenési lehetőséget egészen a 17. század óta. A kiállítássorozatot 1856-tól minden évben a Grand Palais-ban rendezik meg. A nagyszabású kiállításon a Le Salon de la Société des Artistes Francais 600 francia művésze mellett az "Independentek" közel 2 ezer művésze állít ki. Minden évben vendég kiállítóként meghívják egy kiválasztott ország művészeit – idén Magyarország alkotói érkeztek a kiállításra.

World in 3D

Fotó: turizmus.com

Párizsból most a Várkert Bazárba érkezett a kiállítás, így a magyar közönség március elejétől május végéig ingyenesen látogathatja a Testőrpalotában.

Uzonyi Ferenc debreceni festőművész 2016-ban adta be a párizsi Szalonra az Elemek átalakulása című festményét, mely többlépcsős kiválasztás után kiállításra került a Grand Palais-ban, majd 2017 februárjában megnyerte a zsűri különdíját. A díjátadón Martine Delaleuf, a kiállítás elnökasszonya bejelentette, hogy - Dél-Korea, Németország és az Orosz Művészeti Akadémia művészeit követően – a 2018-as szalon meghívott díszvendége Magyarország lesz.

2018. február 13-án a Grand Palais-ban mutatták be a Szalon 260 oldalas katalógusát, ahol a nyitóoldalakon a magyar művészek életrajza és munkái szerepelnek. A magyar pavilon díszhelyre került, és már a megnyitó napján közel 12 ezren nézték meg a kiállítást.

A kiállítás szervezésében nagy szerepet játszott az időközben elhunyt Guy Geymann francia szobrászművész és Uzonyi Noémi Párizsban élő művészettörténész. A sikeres kiállítás több intézmény összehangolt munkájának eredménye: az MMA mint a párizsi kiállítás támogatója, a Műcsarnok és a MODEM segítették a művek szállítását, begyűjtését, biztosítását.

A Magyarországról kiállító művészeink: Aknay János, Boros Viola, Fehér László, FeLugossy László, Franyo Aatoth, Fajgerné Dudás Andrea, Ince Mózes, Nyári István, Radák Eszter, Tenk László, Uzonyi Ferenc, Vanyúr István, Valkai Réka.

Megnyitó: 2018. március 1. csütörtök 18.00

Kapcsolódó cikkek