Nemzetközi fellépőkkel, augusztusban rendeznék a Kolorádó Fesztivált

Forrás: MTI

 2021. április 15. 14:37

A Kolorádó fesztivált idén is Nagykovácsi mellett, az adyligeti Sztrilich Pál Cserkészparkban, a tervek szerint augusztus 11-14. között rendezik majd meg. A nemzetközi fellépőket is bejelentették már: Alice Phoebe Lou, a Black Midi, Shygirl, Helena Hauff, Hunee, és a Giant Swan lépnek fel.


Készülj Fel!

A 27 éves, funk és soul elemekkel dolgozó Alice Phoebe Berlinben él, és már háromszor is járt Magyarországon: 2017-ben a Szigeten, 2018-ban az A38 hajón, 2019-ben pedig a debreceni Campus Fesztiválon adott koncertet.

Eddig három stúdióalbumot jelentetett meg: a 2016-os Orbit és a 2019-es Paper Castles után idén márciusban tette közzé Glow című anyagát, amelyet a Kolorádón is be fog mutatni.

kolorado_fesztival

kolorado_fesztival

Fotó: Szemerey Bence/Kolorádó Fesztivál

Szintén fellépett már Budapesten a kísérleti posztrockban utazó Black Midi, amely 2019-ben adott nagy sikerű műsort a Dürer Kertben. A négytagú csapatnak abban az évben jelent meg első lemezük, a Schlagenheim, második albumuk pedig idén májusban jön ki Cavalcade címmel.

A Kolorádó hiphop-felhozatalában fog szerepelni a szintén brit Shygirl (Blane Muise), aki nemcsak rapper, dj, énekesnő, dalszerző, hanem a NUXXE lemezkiadó és kollektíva alapítója, egyik vezetője. Érdekes, hogy stúdióalbuma még nincs, viszont kiadott már két EP-t és tizenhárom kislemezt.

A fesztivál idei elektronikus felhozatalába tartozik a német újhullámos elektro előadó, dj-producer Helena Hauff, szintén fellép a Berlinben élő dél-koreai house producer és dj, Hunee, az agresszív zajtechnót szállító brit Giant Swan (Robin Stewart és Harry Wright duója), és az ausztrál dj-producer, Roza Terenzi, aki a tört ütemekben gazdag bulijairól híres.

A további fellépőkről és a fesztiválról minden információ megtalálható a rendezvény weboldalán.