MTSZ sajtóreggeli a Kossuth téren

Forrás: turizmus.com

 2018. március 28. 18:21

A Magyar Turisztikai Szövetség sajtóreggelijének a vendége Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója volt, aki az MTÜ jövőre vonatkozó elképzeléseiről is beszámolt.

A Szamos Caféban megtartott beszélgetésen elhangzott, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség a vendéglátó ágazat számára a gépészet és a konyhatechnológia megújítására a Kisfaludy Programhoz hasonló programot készül meghirdetni, idén ősszel.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében egyébként eddig 859 panzió (az ország összes panziójának 86 százaléka) nyújtott be pályázatot.

Az MTÜ elkötelezett a kultúra támogatása iránt is, valamint tovább támogatná a turisztikai attrakciók és az infrastruktúra fejlesztését is. Az eddig nevesített öt turisztikai térség mellett további hetet terveznek létrehozni.

2018. szeptember 27-én szeretnék bemutatni az új turisztikai országmárkát, amely a 12 térség önállóan létrehozott márkáján alapszik majd. Ősztől másfél éves, több mint 20 milliárd Ft értékű online marketingkampányt indítanak a 12 legfontosabb küldőországban.

A vezérigazgató az elkövetkező 3-5 évben további forgalomnövekedést vár, számításai szerint 2020-ra a szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma eléri a 40 milliót, a turizmus GDP-hez való hozzájárulása pedig a 13 százalékot.

Mint a vezérigazgató elmondta, terveik szerint az állam 2020-ig lesz jelen intenzíven a turizmusban. Elvárásaik szerint minden turisztikai térségben egyetlen turisztikai szervezet látná el az aktuális feladatokat, ezek tevékenységét 400-400 millió forinttal támogatnák.

Balról jobbra: Sztojanovits Kristóf, az MTSZ titkára, Princzinger Péter és Guller Zoltán

Fotó: Pintér Ádám

Turizmus Akadémia és turizmus-témahét

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke elmondta: a Magyar Turisztikai Ügynökség elképzeléseinek megvalósításával párhuzamosan az elkövetkező néhány évben foglalkozni kell a turizmus humánerőforrás-fejlesztésével is.

A szövetség szeretné létrehozni a Turizmus Akadémiát, amely a turizmusban dolgozó 378 ezer munkavállaló számára jelentene lehetőséget tudása fejlesztésére, frissítésére, szemléletformálásra.

A szövetség tagjai segítségével felméri, hogy milyen jellegű képzésekre van szükség (pl. nyelvismeret, sales, stb.), illetve mely képzési formák (e-learning, workshop, stb.) lennének a leghatékonyabbak. Annak érdekében, hogy a képzések támogatáshoz jussanak, kormány-előterjesztést készítenek elő.

Odafigyelnének a jövő turisztikai szakembereire, illetve turistáira is, ezért egyebek mellett azon gondolkodnak, hogy az iskolák eddigi témaheteinek témái közé bevinnék a turizmust is. Emellett fellépnének annak érdekében is, hogy a szak- és a felsőoktatás mind jobban kielégíthesse a szakma igényeit.