Operába ment a Skal egyesület
Forrás: turizmus.com
2017. február 26. 11:01
A Zsidai Group első embere házigazdaként köszöntötte a Skal Hungary tagjait, a szövetség szakmai ebédjén, az Opera Cafe-ban.
A helyszín és a téma különösen érdekes volt abból a szempontból, hogy 10 hónappal ezelőtt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ugyanitt jelentette be a sajtónak a turizmus állami irányításának megújítását, s Zsidai Roy akkor is az előadók között volt.
![]() |
Jávorkai Péter, a hazai Skal szervezet elnöke és Zsidai Zoltán Roy |
Fotó: turizmus.com |
A szakember kifejtette többek között: szokatlan lehet, hogy a turizmusirányítás struktúráját alakították át először, s csak 2017. második felére várható, hogy elkészül az ország turizmusfejlesztési stratégiája, mégis, véleménye szerint a legfontosabb az, hogy 50 éves távlatban nem volt ilyen kiemelt szerepe az ágazatnak, valamint, hogy soha korábban nem látott fejlesztési forrásokhoz juthat a magyar turizmus, azon belül is az ágazat gerincét alkotó kis- és középvállalkozások.
Zsidai Roy beszélt arról is, hogy az európai történelmi, kulturális és gasztronómiai örökségből táplálkozó turizmus az egész kontinens számára biztosít hosszú távon is pozíciót, ellentétben például a távol-kelettel szemben pozíciókat veszítő ipari termeléssel.