Gyógyvízre építenénk
2013. október 06. 17:30
Az október 3-4-5-én, a Sárvári Gyógyfürdőben megrendezett SPA Central Europe gyógy- és wellness szakmai vásár sajtótájékoztatóján akaratlanul is a vendéglátó város került a fókuszpontba, pedig a kiállítók között - a tizenhárom magyar mellett - ott volt még Horvátországból három, Csehországból egy, Szlovéniából pedig 14 fürdő, illetve egészségturizmus tematikájú szolgáltató.
A sárvári rendezvény több szempontból is különleges volt. Egyrészt, most először került sorra ez a rendezvény Szlovénián kívül, másrészt, eddig soha nem rendeztek ilyen vásárt egy fürdő területén belül. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a házigazdáknak azt is sikerült megoldaniuk, hogy a medencék partján felállított tárgyalóasztaloknál kényelmesen lehessen dolgozni, mert el tudták vezetni a párát, egyáltalán nem kellett félteni a laptopokat, sem nem kellett próbára tenni a tárgyalófelek fizikai tűrőképességét. Sőt, a miliő kifejezetten hangulatossá, érdekessé tette a tárgyalásokat, amelyek intenzíven folytak, az általunk megkérdezett magyar kiállítók elégedettek voltak a 15 országból érkezett hosted buyerek érdeklődésével.
A Magyar Turizmus Zrt. prezentációjából többek között megtudhattuk, hogy a magyarországi gyógyszállókba érkező külföldi vendégek között a hagyományos, német ajkú küldő piacok (Németország, Ausztria) részesedése 57%-ról 39%-ra csökkent 2006-ról 2012-re, miközben a legdinamikusabb fejlődést az orosz piacról tapasztalhattuk, itt a részesedés a vendégéjszaka számból 3%-ról 16,1%-ra nőtt. Ez azonban leginkább azt jelenti, hogy eltűntek volna a németek és az osztrákok, hanem azt, hogy egy növekvő piacon rendeződtek át az arányok.
Az eredetileg szlovén kezdeményezésre született, s eddig négy alkalommal Szlovéniában megrendezett SPA CE mostantól évente más-más közép-európai országban kerülhet sorra, mielőtt visszatér dél-nyugati szomszédunkhoz, hogy azután újra Magyarország valamelyik fürdővárosa legyen a helyszín.
Az MT Zrt. sajtókommünikéjéből megtudhattuk, hogy „a WHO (Egészségügyi Világszervezet) előrejelzése szerint 2022-re a turizmus és az egészségipar együttesen a világ első számú gazdasági ágazatává válik. A meghatározó küldő piacainkat jelentő fejlett országokban az idős népesség arányának növekedése a legjellemzőbb demográfiai trend. Az egészségükre mindinkább odafigyelő, az utazás terén egyre tapasztaltabb szeniorok növekvő fizetőképes keresletet jelentenek az egészségturisztikai iparág számára. A jóléti társadalmakban emellett nő az igény a saját finanszírozású egészségügyi kezelések turisztikai élményekkel való összekapcsolására…
Magyarország adottságai lehetőséget biztosítanak arra, hogy versenyképes termékekkel jelenjünk meg a belföldi és a nemzetközi egészségturisztikai piacon…
A külföldi turisták körében továbbra is népszerű a természetes gyógytényezőkön alapuló gyógyítás. Itt fontos feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy gyógyhelyeinken a vízösszetétel függvényében különböző betegségeket kezelünk (pl.: Harkány – psoriasis, Sárvár – mozgásszervi, nőgyógyászati panaszok), de a termálvízen kívül más természetes gyógytényezőink is segítik a gyógyulást (gyógyiszap, gyógygáz, barlangterápia, klímaterápia)…
Az elmúlt időszakban jelentős változások zajlottak le az egészségturizmusban. Markánsan megváltozott a gyógy- és a wellness szállodák aránya, jelenleg 164 wellness- és 30 minősített gyógyszálló van Magyarországon. Ennek egyik oka az egészségtudatos életmód iránti vágy.”
A hátsó sorban, balról jobbra:
Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Iztok Altbauer, a Szlovén Gyógyfürdők Szövetségének elnöke, Ruszinkó Ádám, a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület elnöke,
Az első sorban, balról jobbra:
Mahr Tivadar, Sárvár polgármester-helyettese, Kondora István, Sárvár polgármestere, Márkus Éva, az MT Zrt. kommunikációs igazgatója, Szegedi Andrea, az MT Zrt. egészségturizmus menedzsere.
A sajtótájékoztatón előadóként részt vett, még, de a fotózásról lemaradt Mezősi Csilla, az MT Zrt. Németország – Svájc régió képviseletvezetője, egészségturisztikai szakértő