Városfásítási programot indít a padthai wokbar
Forrás: turizmus.com
2021. június 08. 15:26
A zöld forradalom az elmúlt időszakban elérte az éttermeket is, amelyek inspirációként és példaként is szolgálhatnak a fogyasztóknak. A padthai wokbar mindig is fontosnak tartotta, hogy vásárlóit edukálja a fenntartható és tudatos táplálkozás tekintetében, emellett pedig odafigyelt a környezettudatos működésre is. Most pedig új célt tűzött ki maga elé a márka: útjára indul a padthai városfásítási programja, amelynek már első szakasza is több budapesti kerületet érint – írja közleményében a hazai étteremlánc.
A programot egy szakmai partnerrel, a kifejezetten vállalati faültetésekre specializálódott Treemighty-val valósítják meg.
A szakmai partner segítségével olyan sorfákat ültetnek, amelyek a lehető legtöbb szén-dioxid megkötésére képesek – mondta el Horváth Ági, a padthai wokbar egyik alapítója.
A fásítási program első szakasza több budapesti kerületet érint |
Fotó: padthai wokbar |
Az étteremlánc által számos budapesti kerületnek adományozott fák mögött több mint 20 évnyi kutatómunka rejlik. A Hungaroplant mérnökeinek köszönhetően sikerült elérni, hogy egyetlen elültetésre kerülő sorfa 10 év alatt háromszor annyi szén-dioxid megkötésére legyen képes, mint „sima” társai.
A padthai wokbar idei programjának keretében összesen 80 „Express Fűz” kerül elültetésre. Ennek a típusnak a legfőbb erénye – amellett, hogy kiváló a várostűrő képessége, a konténeres termesztőtelepen történő nevelésének köszönhetően pedig garantált a megeredése –, hogy 10 év alatt 9900, személygépkocsival megtett kilométer során kibocsátott szén-dioxid megkötésére képes.
Az idei faültetési program a wokbar életében csak az első lépcsőfok, hiszen a következő években a 80 fa sokszorosát szeretnék elültetni.