Siklósi Csaba – új arc a TOP 50 szakember között
Forrás: turizmus.com
2017. március 21. 14:45
Korábban történt
Jelenlegi munkakörében egykori focista múltja is hasznára válik Siklósi Csabának, a Groupama Aréna ügyvezető igazgatójának. A 2016-os év nemcsak a Fradinak és a válogatottnak, de a csapatok otthonául szolgáló stadionnak is erősre sikerült. Persze, nem csupán fociból áll a Groupama Aréna világa, az év jó részét rendezvények teszik ki.
„Vezetőként is hasonló a feladatom a focihoz, ami a csapatjátékok csúcsa: hagyom, hogy a csapat, a szakemberek végezzék a dolgukat, én csak segítek nekik helyzetbe kerülni. Aztán együtt örülünk a közös sikernek” – ad bepillantást vezetői gondolkodásába az egykori debreceni profi labdarúgó. A Groupama Aréna ügyvezetőjének csapatában közvetlenül tizenhárman „játszanak”, de egy-egy kiemelt meccs esetén hatszáz ember gondoskodik a többiek szórakozásáról.
A soproni származású szakember nem focistának készült, debreceni egyetemi évei alatt figyeltek fel a hobbiból játszó játékosra – aztán kétszeres Magyar Kupa-győztes lett, három évet játszott a profi ligában, a Debrecen színeiben. A nyelvtanári végzettséget turisztikai szakirányon szerzett diplomával egészítette ki, amit később a BME-n elvégzett MBA-képzés tett teljessé, majd a sportolói karrier és a szakmai érdeklődés a Groupama Arénánál került közös nevezőre három évvel ezelőtt, ahol immár az üzemeltető Lagardere Sports Hungary Kft. első embereként tesz meg mindent a sikeres működtetésért.
![]() |
Siklósi Csaba |
Fotó: Dombóvári Judit |
„Ez volt az eddigi legerősebb évünk, s kicsit törvényszerű, hogy ha jól megy a Fradinak és a válogatottnak, akkor jól megy nekünk is. S bár a Fradi 2016-ban bajnok és kupagyőztes lett, sajnos a nemzetközi menetelés elmaradt. Viszont innen jutott ki a válogatott az Eb-re, a magyar–norvég felejthetetlen mérkőzés volt. Telt ház esetén 22 ezer ember szurkolhat nálunk, és ilyenkor mintegy 3 ezer VIP vendég extra színvonalú kiszolgálását biztosítjuk, tehát van hely bőven.”
A meccs az Arénában nagyon jó csali, hiszen igazi társasági eseményt jelent, az itt szórakozók közül kerül ki később sok megrendelőjük is – mondja a szakember –, akik tehát kijönnek szurkolni, sokszor térnek vissza céges rendezvényekkel.
Ráadásul nagyon jól működik az „üzletkötés meccsnézés közben” modell is, mint ahogy azt partnereiktől – közel kétszáz cégvezetőtől – megtudták, akik hétről hétre kijárnak a meccsekre. Többségük kötött már üzletet náluk azzal a partnerével, akit ő hozott ki, vagy akivel itt ismerkedett meg. „Ez nemzetközi trend, személyre szóló élményt keres mindenki, ennek hatására könnyebben juthatnak közös nevezőre, mint mondjuk egy cég tárgyalójában.”
De természetesen a futball mellett marad idő bőven egyéb rendezvényekre. Az elmúlt évek tapasztalata alapján 120-140 nem focihoz köthető eseményt tudnak megrendezni egy év alatt. Konferenciák, workshopok, díjátadó gálák, céges vacsorák állnak a lista elején, de volt itt már leánykérés, legénybúcsú vagy esküvő is.
A teljes cikket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban című kiadványban olvashatja.
A kiadványt ITT rendelheti meg >>
Siklósi Csabáról további információkhoz juthat az Arcok rovatunkban.