KLM: megújulás a kényelem jegyében

Forrás: turizmus.com

 2014. november 17. 15:29

A holland királyi légitársaság üzembe helyezte első, olyan Boeing 777-200-as típusú repülőgépét, amelyen a World Business és az Economy osztály kabinjait is felújították, valamint a fedélzeti szórakoztató rendszert is átalakították.

A megújuló Economy osztályon több lábtér és egy modernebb fedélzeti szórakoztató rendszer áll az utasok rendelkezésére, amelynek része egy közel 23 centiméter átmérőjű, HD minőségű érintőképernyő, interaktív 3D kártyák, valamint egy „ülés-chat" alkalmazás is, amellyel az egymástól távol ülő utasok cseveghetnek egymással. Ugyanakkor ergonomikusan optimalizálták a fejtámlákat is, amelyek így még tökéletesebben tartják a nyakat, de az utasok kényelméhez járulnak hozzá a speciálisan kialakított párnák is. És végül, de nem utolsósorban: az új fedélzeti szórakoztató rendszer számos nyelven több mint 150 filmhez – köztük sok helyihez – és 200 tévéműsorhoz biztosít hozzáférést. Egy másik fontos fejlesztés, hogy az új ülések kategóriájukban a legkönnyebbek a piacon. A kisebb súly pedig alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást, és ezáltal alacsonyabb szén-dioxid kibocsátást jelent.

 

A tizenöt Boeing 777-200-as teljes felújítását 2015 végéig fejezik be a holland királyi légitársaságnál. A Boeing 777-300-asokat és a többi típust ezt követően kezdik majd renoválni. A 2015-ös év folyamán két, már az új fedélzeti jellemzőkkel bíró Boeing 777-300-assal bővül a KLM flottája, amely ekkorra már 25 repülőgépből fog állni.

Az Economy osztály mellett a KLM Boeing 777-es flottájának új, World Business osztályát is bemutatták. Az újratervezett kabinok középpontjában az ülések állnak, amelyek új pozíciójuknak és más egyéb dizájn elemeknek köszönhetően tökéletes privátszférát biztosítanak alvás vagy munka közben. A kabinok alapját meleg színek adják, amelyek ülésenként eltérnek, emellett pedig megnövelt terekkel igyekeztek minél nagyobb kényelmet teremteni a tervezők.

 

A nagyobb, puhább párnákkal és az új, kiváló minőségű takarókkal a World Business osztály légköre barátságosabb és otthonosabb lett. A több mint 40 centiméter átmérőjű képernyők, amelyeket kis kézi érintőkijelzőkkel irányíthatnak az utasok, a Business osztály luxus-élményéhez járulnak hozzá. Ezeken a monitorokon, az új osztott képernyős opciónak köszönhetően az utasok akár egyszerre nézhetnek filmet és chatelhetnek egymással, vagy játszhatnak is egy időben.