Megszólalt a szakma a skiplaggingről: él, vagy visszaél az utas az „eldobható jeggyel"?

Persze, hogy az ötlet nem új, csak évekkel ezelőtt a vasúti jegyekkel lehetett skiplaggingolni. Mert megesett, hogy a Budapest–Berlin jegy (Prágán keresztül) olcsóbb volt, mint a Budapest–Prága. Ezért a szemfüles utas, aki a cseh fővárosba igyekezett vett egy berlini jegyet, de Prágában kiszállt, így pár ezer forintot megspórolt.

Más a helyzet most a repülőutakkal kapcsolatban, ugyanis a légitársaságok megpróbálják valahogy szankcionálni – csekély sikerrel – a „spórolós” utasokat, sőt az utazási irodákat is – ezt is megemlítettük tegnapi cikkünkben. Bár a skiplagging módszer alkalmazása Európában nem olyan gyakori, mint például az Egyesült Államokban, az „eldobható jegy” módszer élénk vitát váltott ki.

Etikailag megítélni nem lehet a skiplagging módszert – véli Haris Richard, a Haris Travel Club vezetője, aki szerint ideje, hogy vége legyen a légitársaságok által alkalmazott nonszensz árképzésnek.  Meglátása szerint a COVID-járványt követően a megugró kereslet miatt irreálisan magas repülőjegyárak jelentek meg a piacon. Ezt még tetézte a légiforgalomban jelentkező hiány, ami a reptereken és a járatok esetében is tetten érhető.

Ma már ritkábban fordul elő az, hogy egy retúrjegy olcsóbb, mint az egyirányú

Fotó: 123rf.com

A hagyományos skiplaggig Európában nem olyan gyakori, mint az Egyesült Államokban. Ott ugyanis megesik, hogy egy New-York–Atlanta–Los Angeles jegy utolsó szakaszát az utas „eldobja”, mert csak Atlantába akar utazni és a LAX jegy olcsóbb, mint a közvetlen atlantai.

Európában a retúrjegyek eldobása a gyakoribb – mondja Farkas Miklós, a Lupus Travel vezetője. Gyakran megeshet ugyanis, hogy mondjuk, a Budapest–Párizs menetérti jegy olcsóbb az egyirányú tikettnél, ezért a leleményes utazó retúrjegyet vesz, majd a visszaútra szóló bónt nem használja fel.

Régebben sokkal több lehetőség volt a trükközésre – húzza alá Farkas Miklós –, például a hétközi és hétvégi jegyekkel. A fapados légitársaságok belépésével azonban szűkültek az ilyen lehetőségek. Gyakran megesik ugyanakkor, hogy valaki egy tengerentúli útról hazafelé Bécsben száll le, és a várakozás helyett autóba ül, és nem repüli le a Bécs–Budapest szakaszt.

Farkas Miklós tapasztalatai szerint a közelmúltban skiplagging miatt nem büntettek utazási irodát, ez nem is lenne logikus lépés a légitársaságoktól, hiszen – érthetően – nem vállalhatnak felelősséget utasaikért.

Hasonló tapasztalatokat szerzett az elmúlt években Kalanovics Attila is, a Mauri utazási iroda tulajdonosa, aki egy korábbi példát hozott a mai helyzet érzékeltetésére. Évekkel ezelőtt egy Budapest–Chicago retúrjegyet olcsóbban meg lehetett venni, mint az egyirányút. Az utas azonban jelezte az irodának, hogy visszafelé nem veszi igénybe a járatot, ezért az törölte a retúrjegyet a foglalásokból. Ezzel az utason kívül végül is a légitársaság is jól járt, mert még egyszer el tudta adni a megüresedett Chicago–Budapest jegyet. Ma viszont ez a rendszer már nem működik. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy évekkel ezelőtt mások mellett Kalanovics Attila cége is kapott figyelmeztetést a Lufthansától, hogy jobban figyeljenek oda a skiplaggingra, vagyis arra, hogy utasaik ne dobják el az utolsó szakaszra szóló jegyeiket. Más kérdés, hogy a büntetéssel fenyegető levelet egyszer sem követte valós szankció.

Ezt megerősítette kérdésünkre Molnár Judit is. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke a skiplagging jelentőségét a többi szakértővel megegyezően nem tartja jelenősnek, és egyetért azokkal, akik szerint az utazási irodákat nem lehet felelősségre vonni azért, ha az utas ezt a módját választja a spórolásnak. Kedvező jelnek tartja ugyanakkor azt, hogy a légitársaságok árazási politikája rugalmasabb lett az elmúlt években, így ma már ritkábban fordul elő az, hogy egy retúrjegy olcsóbb, mint az egyirányú – ami „felkínálta”  a lehetőséget a skiplagging alkalmazására.