Minőségibb szolgáltatásokkal, még több vonattal startol a balatoni előszezon

Forrás: MÁV/MTI

 2022. május 12. 15:05

Idén május 16-tól lép életbe a balatoni előszezon utasforgalmához igazított menetrend, amely június 17-ig, a nyári menetrend bevezetéséig lesz érvényben. A szezonon kívüli időszakhoz képest jóval gyakoribb eljutást kínál a MÁV-Start.

A budapesti Déli pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette: az előszezoni menetrend szerint május közepétől Budapestről félóránként elérhető vonattal Balatonfüred, Siófok és Fonyód, de az ország más területeiről is könnyebb lesz eljutni a tóhoz.

A dél-balatoni vasútvonal felújítása, az északi vonal villamosítása és a folyamatosan fejlődő flotta nélkül nem tudnák a 2020-ban bevezetett előszezoni menetrendet ilyen minőségben teljesíteni – hangsúlyozta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a mobilitási lehetőségek mellett a szolgáltatások színvonala is javul; az elnök-vezérigazgató példaként egyebek között a megújult étkezőkocsikat említette, amelyekkel pünkösdtől találkozhatnak az utasok. A főszezon mellett idén is fognak közlekedni az étkezőkocsik az elő- és az utószezonban is az összes Balaton InterCity-vonatban. Az elő- és az utószezonban ez napi 14, a főszezonban pedig napi 16 vonatot jelent.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelezte: nemcsak turisztikai programokra, hanem a szolgáltatások fejlesztésére, kényelmesebb és gyorsabb eljutási lehetőségekre van szükség ahhoz, hogy egyre többen válasszanak belföldi úti célt.

Mint mondta, a turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, sok százezer ember dolgozott az idegenforgalomban a járvány előtt, és mára visszatértek, ahogy a vendégek is.

A felújított étkezőkocsiban Szentkirályi Alexandra és Homolya Róbert rendel ételt

Fotó: MÁV

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a koronavírus-járvány ellenére jelentős fejlesztéseket valósított meg a kormány, illetve az állami cégek.

Kitért arra is, hogy a Kisfaludy program keretében komoly szálláshely-fejlesztés indult, és folyik a strandfejlesztési program, amelynek célja, hogy 2030-ig minden hazai szabadvízi strand megújuljon.

Homolya Róbert a menetrendi változásokat ismertetve kiemelte, hogy már az előszezoni hétvégi napokon közlekedik a Jégmadár expressz, így emeletes KISS motorvonaton lehet utazni Szob és Fonyód között, Pécs és Keszthely között pedig naponta közlekedik egy vonatpár.

A Balaton24 és Balaton72 napijegyek nemcsak a vonatokon, hanem több, a tó körül közlekedő Volánbusz-járaton is felhasználhatók, ettől az évtől még több buszjáratot lehet a jegy kiváltásával igénybe venni – közölte az elnök-vezérigazgató.

Felhívta a figyelmet arra, hogy már csaknem 400 jegykiadó automata üzemel a MÁV csoportnál, májustól 34 balatoni állomáson, megállóhelyen válik egyszerűbbé és gyorsabbá a jegyvásárlás a kihelyezett jegyautomatákból.

Homolya Róbert elmondta azt is, hogy az elmúlt években megháromszorozódott a vasúti szolgáltatást igénybe vevő kerékpárosok száma, az előszezoni menetrendben is megerősített kerékpárszállítási kapacitásokkal várják az utasokat.