Kiemelt nyári programok Füzér Várában

Forrás: turizmus.com

 2016. június 13. 12:47

Parázson járások, jóslások, papi áldások, egynapos házasságok, első éjszakai tárlatvezetések várják Önöket a Szent Iván-éji Vigasságon Füzéren, ahol az esti rendezvényen bájital-, bor- és ételkóstolásokkal és egyéb meglepetésekkel készülnek a szervezők.

Június 25-én, szombaton este boszorkányok és szerzetesek fogadják a vendégeket az Óratoronynál, majd ezt követően a Főnix Tűzcsoport és Bulgáros Együttes tűzzsonglőr fellépését tekinthetik meg az idelátogatók. A nyár első éjszakai tárlatvezetése kilenc órakor indul Kónya Ferenc várkapitány vezetésével. Ezt a különleges és megismételhetetlen hangulatot kizárólag Szent Iván napján találhatják meg Füzér Várában.

Július 2-án nyitják meg Füzéren az „Élő Vár Zemplénben" című program keretében megépült Múltidéző Házat, július tizedikén rendezik meg a III. Perényi Péter Íjászversenyt, ahol a meghívott vendég Mónus József többszörös világrekorder tradicionális távlövő íjász lesz. Délután Füzér községben felnőtteknek és gyerekeknek íjászversenyt tartanak szakértő sportolók vezetésével.

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2016. augusztus 15-től 18-ig "Apródképző Nyári Tábor" indul pedagógus felügyelettel, várismertetővel, kézműves foglalkozásokkal. A Füzéri Várnapokat augusztus 18 és 21. között rendezik meg, ahol élőben fellépnek többek között a Nyári Lányok, a Radar és a P.Mobil zenekarok. A huszadikai rendezvényt tűzijátékkal és hajnalig tartó mulatsággal zárják