Konferencia a végvárakról Egerben
Korábban történt
A szakemberek az újabb kutatások tükrében vitatják meg, hogy miként hatottak az érdekek hazánk kora újkori történelmére. A konferenciát Habis László Eger polgármestere köszöntötte és méltatta a 60 éves Dobó István Vármúzeum munkatársainak tevékenységét, akik folyamatosan gondozzák és őrzik a múlt értékeit. Amellett, hogy változatos programokkal fogadják a várba érkező turistákat, fontos szakmai kutató munkát is folytatnak. Ezt bizonyítja a végvár konferencia is, amely műhelyként immár 36 éve a tudományt szolgálja.
![]() |
Az egri vár felújított kazamatájának előterében régi emléktáblákat is őriznek |
Fotó: Mentusz Károly |
A találkozó egyik főszervezője Mlakár Zsófia történész, a Dobó István Vármúzeum munkatársa lapunknak elmondta, hogy ezúttal különleges, a közvéleményt is foglalkoztató témáról beszélnek az előadók. Azt igyekeznek bemutatni, hogy a török-kori Magyarországon mi, miért és milyen okból történt.
Az előadások felidézik azt jelenséget, miszerint a XVI-XVII. században még természetes volt, hogy az országot, a nemzetet azok védelmezik a legjobban, akik a saját tulajdonukat és a jövőjüket is védelmezik. Így fonódott egybe a magánérdek és lett mozgatórugója a közérdek szolgálatának.
![]() |
Egykor használt fegyvereket és eszközöket láthatnak a Fegyvermustra kiállításon |
Fotó: Mentusz Károly |
Akkoriban a magántulajdonú végvárak a köz érdekeit is szolgálták. Erre jó példa a Zrínyi-család - különös tekintettel Zrínyi Miklós élete és tevékenysége -, aki saját várával védte az országot a törökök támadásaitól. Egyebek között arról is szó esett, hogy abban a korban a pénzpolitika miként szolgálta a határvédelmet. Az előadók érintették az erdélyi dinasztikus érdekek és az ország akkori védelmének összefüggéseit is.
A konferencia résztvevői egy élő történelmi esemény felidézésének a részesei is lehettek. Az egri vár felújított kazamatájának ágyútermében a múzeum munkatársai korhű ruhákban öltözve, akkori kellékekkel mutatták be a török-kori város piacán játszódott jelenetet.
A szakmai találkozó második, zárónapján újabb előadásokat és vitákat hallgatnak meg a résztvevők. Emellett a vármúzeumban tárlatvezetéssel tekintik meg a nagy sikerrel bemutatott Fegyvermustra című kiállítást.