Magyarország vár: A csend és az áhítat otthona a Vértesben rejtőzik

Gróf Esterházy József 1733-ban adományozta az Itáliában megalakult kamalduli szerzetesrendnek a gesztesi uradalmán fekvő Majkpusztát szántóföldjeivel, erdőivel, legelőivel, halastavaival és malmaival együtt. Franz Anton Pilgram osztrák építész tervei alapján több szakaszban épült ki a remeteség, amelyből tizenhét cellaház, a kolostor és a templomtorony maradt fenn. Korhű enteriőrök, a kiállítások interaktív elemei és digitális tárlatvezető alkalmazás segít a látogatóknak elképzelni, hogyan éltek itt a szerzetesek.

A szerzetesek egykori ebédlőterme, a freskókkal díszített refektórium

Fotó: NÖF Nonprofit Kft.

A hallgatás ereje címmel a Foresteriában (más néven konventépületben) látható kiállítás megismertet a kamalduli rend általános és magyarországi történetével. A földszinten, a vadászkastélyt bemutató terekben kamarakiállítás emlékezik meg gróf Esterházy Móricról, aki Majkon született, és 1917-ben rövid ideig Magyarország miniszterelnöke volt.

A remeték cellaházai a kolostorépülettől is falakkal elzárt területen, a klauzúrában helyezkedtek el. Építésüket főúri családok, személyek és főpapok támogatták alapítványaikkal, címereik a homlokzatokon láthatók. A cellaházak előszobából, lakószobából, kápolnából, műhelyből és fáskamrából álltak, minden lakhoz kis kert is tartozott. A remete személyes élettere volt, itt imádkozott, aludt, étkezett, olvasott, szabadidejét itt töltötte írással, faragással, kertje gondozásával.

A templom előtt két oldalt húzódnak az egykori remeteházak

Fotó: NÖF Nonprofit Kft.

A közösség lelki központja volt az itáliai rendi építészet sajátosságait mutató Nepomuki Szent János-templom, amelyben együtt miséztek és zsolozsmáztak a remeték. Hajója elpusztult, egykori szentélyében ma stilizált stallumok jelenítik meg a szerzetesek ülőhelyeit. A megmaradt templomtoronyban, a lépcsőkön felfelé haladva a szerzetesi lelkiség mélyebb „titkait” ismerheti meg a látogató, a harangházban pedig a Vértes gyönyörű látványa fogadja.

A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány "Magyarország vár" című magazinjában jelent meg. A lap főtámogatója: