Projektzáró Balatonföldváron
Forrás: turizmus.com
2015. február 23. 11:52
Országos viszonylatban is ritkaságnak számító, a kistérségben eddig soha nem látott mértékű összefogással valósult meg a balatonföldvári térség második TDM-pályázata. A Komplex szolgáltatásfejlesztés a Balatonföldvári TDM szervezetnél elnevezésű pályázathoz szükséges önerő közel fele az egyesület tagjainak felajánlásából jött össze, melyet az egyesület költségvetése és Balatonszemes önkormányzatának támogatása egészített ki.
![]() |
Az Új Széchényi Terv keretében elnyert 45 837 549 forint uniós támogatással, valamint a pályázat önrészével összesen a térség 53 926 683 forint értékű turisztikai fejlesztéssel gyarapodott, amelyből a turisták által kedvelt rendezvények céljaira egy 80 négyzetméteres mobilszínpadot, valamint professzionális fény- és hangtechnikát vásárolt az egyesület, illetve Balatonszemesen – a szükséges munkaerőt is biztosítva – információs pavilon létesült.
Fontos előrelépések történtek a térség turizmusmarketingjében is: egyebek között megvalósult egy újságírói study tour, Google- és Facebook-kampányok, valamint okostelefon applikáció hívja fel ezentúl a vendégek figyelmét a turisztikai régió attrakcióira, értékeire. A pályázat révén nyári strandi animáció is szórakoztatta vendégeket Balatonföldváron és Balatonszemesen, valamint több turisztikailag is népszerű program is ennek a pályázatnak köszönhetően valósult meg a tavalyi és az előtti szezonban. A térséget népszerűsítő kiadványokra is jutott támogatásból, a többi közt a régiót bemutató leporelló, borlap, információs táblák, valamint különböző reklám- és szóróajándékok készültek.
![]() |
A két év alatt megvalósult fejlesztési programnak köszönhetően a városban és a környező térségben ma már nagyságrendekkel kedvezőbbek a feltételek a turizmus szervezéséhez és működtetéséhez, emellett a pályázat a TDM-elvek erősödéséhez, az érdekeltek összefogásán alapuló közös cselekvéshez is hozzájárult.