Szárazon és vízen is fejleszti Tata az aktív turizmust

Szerző: Fucskó Hajnalka

 2014. március 16. 12:54

Az Öreg-tó partján Ökoturisztikai Látogatóközpont, a Fényes Fürdőben tanösvény épül, és zajlik az Angolpark turisztikai célú rehabilitációja is – a szezonra elkészülő fejlesztések tovább erősítik Tatán az öko- és aktív turizmust.

A kerékpáros turizmus fejlesztését több projekt is támogatja Tatán. A térség régi álma valósult meg tavaly ősz végére a Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút megépítésével, amelynek folytatása egészen Tata belvárosáig visz majd – tájékoztatott Michl József, a város polgármestere. A védett természeti területen haladó, hivatásforgalmi és rekreációs céllal egyaránt használható kerékpárút mentén, közvetlenül az Öreg-tó partján háromszintes Ökoturisztikai Látogatóközpont nyílik, a tervek szerint július elején. Ez egyszerre lesz kerékpáros, bakancsos és vízi turisztikai információs és szolgáltató bázis eszközbérlési lehetőséggel, de erdei iskola és tréninghelyszín funkciókat is ellát. Az ellenáramoltatóval felszerelt kajak-kenu tanmedencében kilencen tudnak majd egy időben időjárástól függetlenül edzeni, köztük a tatai olimpiai edzőborban készülő sportolók. A 420 millió forintos projekthez kerékpárutak felújítása és a Gerecsében további kerékpáros túraútvonalak kijelölése kapcsolódik.

 

Hasonlóképpen jelentős beruházás az Angolpark turisztikai célú rehabilitációja. A közel 530 millió forintos projekt legjelentősebb elemeként, a június 13–15. között zajló Tatai Sokadalomra adják át a felújított, 1800 férőhelyes szabadtéri színpadot, a folytatásban pedig az Esterházy-grófok nyári lakjában, a Kiskastélyban herendi porcelánokat és angolkerteket bemutató kiállítás nyílik.

A Fényes Fürdő védett természeti értékeinek bemutatására, 184 millió forintos beruházással május végére egy interaktív tanösvény épül meg, amely vízen és a lombok között is vezeti majd a látogatókat.

Megkezdődött Tata történelmi belvárosának, a Kossuth térnek a megújítása is. A város két emblematikus épülete, az Öreg-tó partján fekvő Esterházy-kastély és a vár felújítása ugyanakkor még várat magára.

A polgármester emlékeztetett rá, hogy 2013-ban Tata elnyerte az Európa Díjat, amelyet Magyarországon eddig csak Szeged kapott meg. Ezt az Európa Tanács azoknak az önkormányzatoknak adományozza, melyek kiemelkedően aktív szerepet vállalnak az európai egységet erősítő nemzetközi kapcsolatok terén.

Mindezekről Michl József a Duna-Túra Öko- és Fesztiválturisztikai Klaszter, valamint a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület által szervezett „Tata és környéke, mint turisztikai desztináció – Természetesen jó!" című konferencián beszélt. A március 13-ai rendezvényre meghívást kaptak a MUISZ tagjai is, a szövetség képviseletében Erdei Bálint elnökségi tag tartott előadást a desztinációk értékesítésének lehetőségeiről a beutaztatók szemszögéből.