Skål-szezonnyitó MICE Business Day prezentációval
A rendezvény kezdetén Jávorkai Péter elnök köszöntötte a megjelenteket, majd egyperces néma tisztelgést kért a közelmúltban elhunyt Kiss Imrének, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum korábbi igazgatójának, a Skål Hungary International aktív tagjának és kiemelkedő támogatójának emlékére.
Jávorkai Péter röviden ismertette a közeljövő szakmai eseményeit, azon belül is kiemelve a szeptember végi tisztújító közgyűlést, amelynek pontos időpontjáról és helyszínéről később születik döntés.
Az egyesület elnöke ezek után felkonferálta az első előadót, Major Anettet.
![]() |
Major Anett (j), Turizmus Kft. és Jávorkai Péter (b), Skål International Hungary |
Fotó: turizmus.com |
Az őszi MICE Business Day eseményt szervező Turizmus Kft. munkatársa elmondta többek között, hogy az október 26-án, a Hungexpo új kongresszusi központjában sorra kerülő rendezvényen minden korábbinál nagyobb létszámú, több mint 100 kiállító várja majd a szakmai érdeklődőket.
A rendezvényen szakmai előadások, B2B tárgyalások, valamint gasztronómiai különlegességek is várják a résztvevőket, mivel ugyanabban az épületben, ugyanazon a napon rendezik a Bocuse D ’Or magyarországi döntőjét.
Az egynapos MICE-szakmai rendezvényre, a Turizmus Kft. a Budapest Convention Bureau-val karöltve több mint 40 külföldi, un. hosted buyert hoz majd.
Mellettük, szakmai vásárlóként várják azokat az érdeklődőket, akik a szolgáltató partnerekkel szeretnének közvetlen B2B tárgyalásokat lebonyolítani. Ezeknek a vásárlóknak a részvétel ingyenes, amennyiben előzetesen minimum 5 tárgyalási időpontot lefoglalnak a kiállítók online naptárában.
Azok, akik csak a szakmai konferenciára kíváncsiak, vagy szeretnének eltölteni egy napot a MICE-terület szakértőivel, szakmai látogató jegy megváltásával tudnak részt venni a kötetlen networkingre is lehetőséget kínáló MICE Business Day-en.
A Skål szezonnyitó másik előadójaként Pálinkás Róbert, a Directions.app alapítója lépett a megjelentek elé. AI (mesterséges intelligencia) & Turizmus című prezentációjában bemutatta azt az alkalmazást, amely egy adott desztináció lehető legtöbb turisztikai érdekességét, látványosságát tudja pillanatok alatt elérhetővé tenni a turisztikai szakma munkatársainak, amikor a vendég akár a legváratlanabb kérdéseket teszi fel. Pálinkás Róbert és munkatársai most azon dolgoznak, hogy a világ lehető legtöbb desztinációjának attrakcióit megtanítsák az intelligens alkalmazásnak.
A Skål rendezvénye üzleti ebéddel zárult.